Vágólapra másolva!
A török Galatasaray után újabb csapat jelentkezett be a TSG Hoffenheim magyar válogatott támadójáért, Szalai Ádámért, méghozzá az ugyancsak a Bundesligában szereplő VfB Stuttgart vinné már a télen.

Korábban úgy tűnt, hogy Szalai Ádám új bajnokságban próbálhatja ki magát, ha távozik a Hoffenheimtől, de azóta nem történt előrelépés az ügyben. Most az egyik stuttgarti lap ír arról, hogy

Szalai Németországon belül is klubot válthat.

A lap információja szerint a stuttgarti klub sportigazgatója, Michael Reschke négy játékost nevezett meg lehetséges jelöltként, köztük pedig ott van a magyar válogatott labdarúgó is. Szalai a konkurenciaharc miatt távozhat a jelenlegi klubjától, természetesen megfelelő ajánlat esetén.

Szalai Ádám akár országon belül is klubot válthat Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Jan Kuppert/Sven Simon

Az VfB Stuttgart jelenleg 16. a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, tehát bőven rá férne az erősítés.

Szalai egyébként erősen kötődik az ötszörös német bajnok Stuttgarthoz,

amely utánpótlásában és tartalékcsapatában még pályafutása elején termelte a gólokat.