Vágólapra másolva!
Angol sajtóértesülések szerint Unai Emery vezetőedző nem számít a jövőben Mesut Özilre, így a német világbajnok középpályás a januári átigazolási időszakban távozhat az Arsenaltól.

A Premier League 22. fordulójában az Arsenal egygólos vereséget szenvedett a West Ham United otthonában. A találkozó utáni sajtótájékoztatón kérdőre vonták Emeryt, hogy a csapata legkreatívabb játékosa miért nem kapott helyet a keretben.

„Én döntöttem arról, hogy kik lehetnek a legmegfelelőbb játékosok erre a mérkőzésre.

Azok a játékosok, akik pályára léptek, azok voltak, akik megérdemelték, hogy játsszanak" – mondta Emery Özilről, aki állítólag nem tudja elfogadni a menedzser elképzeléseit, egyedüli játékosként az együttesben.

Özilt rejtélyes sérülések gyötrik, de valószínűleg azért nem játszik, mert nem jön ki Emeryvel Forrás: AFP/Glyn Kirk

Az Arsenal legnagyobb sztárja az idei szezonban 13 bajnoki meccsen kapott lehetőséget, és csak hat találkozót játszott végig, három gól és egy gólpassz a mérlege. Legutóbb december 26-án, a Brighton elleni mérkőzésen kezdett, de Emery 45 perc játék után lekapta a pályáról, azóta pedig még csak a keretbe sem került be.

Mesut Özil 2018 februárjában – Arséne Wenger elküldése előtt – 2021-ig hosszabbított szerződést az Arsenallal, heti 350 ezer fontos fizetésért. A piaci értékék 40 millió euróra taksálják.

A PSG-nél megbukott baszk edző sem keltette új életre az Arsenalt

Fél év telt el azóta, hogy a francia edzőlegenda, Arséne Wenger 22 év után távozott az Arsenal kispadjáról. A helyére kinevezett Unai Emery nem bukott meg, mint Manchesterben Sir Alex Ferguson utódai, de az is igaz, hogy vele szemben nem olyan hatalmasak az elvárások.