Társoldalunk:

Szergej Rebrov szerint látszik a fejlődés a Fradi-játékosokon

2019.01.25. 17:41

Pénteken délután másodszor is összecsapott a Ferencváros és a Craiova csapata, a délelőttihez hasonlóan, ezúttal is 1-1-es döntetlen született. Szergej Rebrov röviden értékelte a kétheti munkát.

Munkatársunk helyszíni jelentése a törökországi Belekből.

A Ferencváros utolsó törökországi felkészülési meccsén lépett pályára az Universitatea Craiova ellen péntek délután. A két csapat délelőtt is megmérkőzött, de a délutáni összecsapáson álltak ki erősebb csapattal a románok.

A Ferencváros ezúttal a Dibusz - Botka, Dvali, Frimpong, Heister - Petrjak, Sigér, Haratin, Varga R. - Lanzafame, Sihnevich összeállításban futott ki a pályára, és Sihnevics már az 1. percben védésre kényszerítette a románok kapusát, az olasz Mirko Pigliacellit. Nem sokkal később Dibusz Dénes mutatott be egy bravúrt, amikor az ötszörös román válogatott, Mitrita lövését ütötte ki szögletre.

Az első fél óra után cserélt a Ferencváros, Sihnevich helyére Fernando Gorriaran állt be.

A 41. percben megszerezte a vezetést a Craiova, a játékvezető érthetetlen módon tizenegyest ítélt, miután Frimpong Cristea elől kirúgta a labdát, a csatár pedig a védő lábába rúgott. Mitritát ez különösebben nem zavarta, a kapu bal oldalába lőtte a labdát.

A második félidőben kicsit paprikás lett a hangulat, Sigér Dávid és Cristea is sárga lapot kapott, majd Lanzafame akadt össze az oldalvonal mellett egy románnal, amiért mindketten lapot kaptak. A békülés után az olasz le is jött a pályáról, Sihnevich mehetett vissza a helyére.

A Ferencváros a második félidőben mindent megtett az egyenlítésért, előbb egy tűzijáték után sikerült nehezen felszabadítania a románoknak, a 77. percben azonban már nem volt ellenszer: Varga Roland ugratta ki Ivan Petrjakot, aki a kapu jobb felső sarkába emelt.

Két perccel később újra a román kapuba került a labda, Gorriaran remekül lőtt a kapu jobb oldalába, de a labdát lekészítő Sihnevich már lesen volt. A játékvezető csak a gól után jelezte a lesállást.

Az utolsó percekben Alexandru Mateiu durvult kicsit, amiért pirosat kapott, de a szabályok értelmében csak cserét kellett "kérnie", az eredmény már nem változott, 1-1-es döntetlennel zárta a felkészülési meccse sorát a Ferencváros.

Szombat reggel Budapest felé veszi az irányt a csapat, a bajnoki rajton, február 2-án a Honvéd lesz a Fradi ellenfele.

Szergej RebrovForrás: Balogh David/fradi.hu

A Craiova elleni mérkőzés után röviden értékelt Szergej Rebrov, a zöld-fehérek vezetőedzője:

„Nagyon érdekes meccsen vagyunk túl, örülök, hogy ilyen képességű csapatok ellen léphettünk pályára. A második félidőben szerintem többet érdemeltünk volna. Nagyon fegyelmezett volt a csapat, voltak helyzeteink, nagyon örülök annak, amit a játékosoktól láttam. Természetesen követtünk el hibákat, de nagyon fontos volt látnom, azt, ahogyan a játékosok ezekre reagálni tudtak. Ezt a döntetlent mindenképp megérdemeltük, utolsó meccsnek nem volt rossz a bajnoki rajt előtt. A szezon kezdete előtt nagyon fontos, hogy mit mutat a csapat a második félidőben, ott pedig láttam bíztató dolgokat."

A két hét elteltével hogy értékelné az edzőtábort?
Az eredmények különösebben nem érdekelnek. A legfontosabb, hogy a játékosok tudják, mit kell tenniük a pályán. Természetesen jobb lett volna minden meccset megnyerni és duzzadó önbizalommal hazamenni, de a hibákat ezúttal is kielemezzük majd, és a bajnokságban más csapatok várnak majd ránk, más intenzitású mérkőzések, azt hiszem, készen állunk, és ez a legfontosabb.

Sokat fejlődött a csapat két hét alatt?
Nekem az első és az utolsó meccs a legfontosabb, és látom a fejlődést a csapaton. Az első meccsen még mindenki csak negyvenöt percet játszott, akkor még nem álltak készen. Ma a második félidőben is keményen küzdöttek, nem volt gond a kilencvenpercnyi játékkal, ez pedig nagyon fontos. Bizakodva várhatjuk a bajnoki rajtot.