Vágólapra másolva!
Egy helyen találták meg annak a kisrepülőgépnek a nagy részét, amely a Cardiff City labdarúgócsapatának játékosával, Emiliano Salával a fedélzetén két hete tűnt el a radarképekről a La Manche-csatorna felett. A további kutatások során az egyik holttestet is megtalálták, azt egyelőre nem tudni, hogy a focistáét vagy a pilótáét.

Egy nappal azt követően, hogy az eltűnt gép keresésével megbízott hatóság egyik kutatója jelentette, hogy a La Manche-csatornában, Gurney szigetének közelében 63 méteres mélységben megtalálták a Salát szállító kisgép roncsait, hétfőn közölték, hogy a távirányítású robotkamera képein egy holttest is tisztán kivehető. Azt azonban egyelőre nem tudták megmondani, hogy Salaé, vagy a repülőt vezető David Ibbotsoné.

A British Air Accidents Investigation Branch (AAIB) által 2019. február 4-én közreadott kép az Emiliano Salát, a walesi Cardiff City újonnan szerződtetett argentin labdarúgóját szállító N264DB kisrepülőgépről a La Manche-csatorna fenekén Forrás: MTI/EPA/AAIB/-

A légibaleseteket vizsgáló brit hatóság (AAIB) egyik szóvivője még vasárnap megerősítette, hogy megvan a gép, de arról, hogy pontosan hol és mikor találták meg, későbbre ígért tájékoztatást.

David Mearns, a család által a kutatás folytatásával megbízott Blue Water Recoveries társaság vezetője a Twitter-oldalán annyit közölt, hogy a roncsot vasárnap kora reggel megtalálták, kevéssel az után, hogy a keresést megkezdték. Ezt követően az AAIB egyik hajója a helyszínre ment, majd szakemberek egy speciális, távirányítású eszközzel és kamerákkal alámerültek, és megerősítették, hogy a keresett kisgép ott van, mivel látták a lajstromjelét.

Emiliano Sala Nantes-ból igazolt a Cardiff Cityhez Forrás: AFP/Sebastien Salom Gomis

"Legnagyobb meglepetésünkre a gép nagy része ott volt" - közölte Mearns.

A hivatalos keresést négy nappal a január 21-i eltűnést követően felfüggesztették, de magánadakozásból - melyből több futballista, köztük az argentin válogatott Lionel Messi, Gonzalo Higuaín és Nicolas Otamendi is szerepet vállalt - tovább folytatták.

Múlt szerdán bejelentették, hogy a francia partoknál, Surtainville strandján, illetve annak közelében két ülőpárnát találtak, amelyek vélhetően a gépről származnak. Ezután a szakemberek úgy döntöttek, hogy szonár segítségével vizsgálják át a tengerfeneket a környéken a gép maradványai után kutatva, az időjárási viszonyok miatt azonban a keresést csak a hétvégén kezdték meg.

A gépen a 28 éves Emiliano Salán kívül az 59 éves pilóta, David Ibbotson tartózkodott.

Az argentin támadó a Nantes-tól szerződött a Cardiffhoz, ezért utazott Franciaországból Angliába. Az egymotoros repülőgép pilótája - a rendőrség tájékoztatása alapján - 1500 méteres magasságban kérte, hogy alacsonyabban haladhasson el a Guernsey-szigetnél, majd az ereszkedés közben, 700 méteres magasságnál eltűnt a radarképekről.

A játékost a balesetet megelőző héten klubrekordot jelentő, 17 millió euró (5,4 milliárd forint) körüli összegért igazolta le a Cardiff.