Vágólapra másolva!
Szerdán este, a Premier League 27. fordulójából előrehozott mérkőzésén a Manchester City 2-0-ra győzött az Everton vendégeként, így Pep Guardiola csapata - amely egy mérkőzéssel többet játszott - pontszámban beérte a Liverpoolt, és a tabella élére állt.

A Premier League történetében a Manchester City a 2013/2014-es szezonban tudta először oda-vissza legyőzni az Evertont, akkor a Manuel Pellegrini vezette csapat bajnoki címet ünnepelhetett májusban.

Guardiola csapatának meg kellett szenvednie az első gólért. A City csak az első félidő hosszabbításában tudta megszerezni a vezetést. David Silva szélről belőtt szabadrúgására Aymeric Laporte érkezett, és hat méterről a jobb felső sarokba fejelt.

Aymeric Laporte védhetetlen fejessel szerzett vezetést a Citynek Forrás: AFP/Paul Ellis

Ez volt a manchesteri csapat első kaput eltaláló kísérlete a mérkőzésén, ami azért érdekes, mert az idei szezonban most fordult elő tizenötödször, hogy a City az első kaput eltaláló kísérletéből előnybe került.

A folytatásban az Everton teljesen veszélytelenül játszott, de egy gólt bármikor lehet találni, így Guardiola nem lehetett nyugodt. Egészen a 97. percig, amikor a belga Kevin De Bruyne kiugratásával a brazil Gabriel Jesus lépett ki ziccerben, elsőre még a kivetődő Jordan Pickfordba lőtt, de a kipattanót az üres kapuba fejelte.

Gabriel Jesus a túlórában állította be a végeredményt Forrás: AFP/Paul Ellis

A brazil csatár 96:52-nél szerezte a második gólt, legutóbb 2017 januárjában született ilyen késői gól a Premier League-ben. Akkor a chilei Alexis Sánchez talált be a Burnley-nek 97:14-nél.

Győzelmével a Manchester City pontszámban beérte a mérkőzés előtt még éllovas Liverpoolt, és jobb gólkülönbségének köszönhetően december 15-e óta először állt a Premier League tabellájának élére. Érdekesség, hogy akkor is az Everton elleni sikerrel vette át a vezetést a Guardiola-csapat.

Premier League, 27. forduló:
Everton-Manchester City 0-2 (0-1)

1. félidő
45Aymeric Laporte
45David Silva
2. félidő
90Gabriel Jesus
89David Silva
82Kurt Zouma
80Theo Walcott
80Sergio Aguero
73Bernard
73Fernandinho
63Andre Gomes
59Leroy Sane
Összeállítások
Everton4-3-3
Manchester City4-3-3
Football Pálya
6
Phil
Jagielka
13
Yerry
Mina
3
Leighton
Baines
1
Jordan
Pickford
43
Jonjoe
Kenny
4
Michael
Keane
5
Kurt
Zouma
12
Lucas
Digne
0
Andre
Gomes
17
Idrissa
Gana Gueye
26
Tom
Davies
1
Claudio
Bravo
15
Eliaquim
Mangala
31
Ederson
Moraes
2
Kyle
Walker
5
John
Stones
30
Nicolas
Otamendi
14
Aymeric
Laporte
8
Ilkay
Gundogan
25
21
David
Silva
20
Bernardo
Silva

Everton

Kezdők
6Phil Jagielka
13Yerry Mina
3Leighton Baines
1Jordan Pickford
43Jonjoe Kenny
4Michael Keane
5Kurt Zouma
82
12Lucas Digne
0Andre Gomes
63
17Idrissa Gana Gueye
26Tom Davies
11Theo Walcott
80
29Dominic Calvert-Lewin
20Bernard
73
22Maarten Stekelenburg
10Gylfi Sigurdsson
14Cenk Tosun
16James McCarthy
18Morgan Schneiderlin
23Seamus Coleman
30Richarlison
Cserék

Manchester City

Kezdők
1Claudio Bravo
15Eliaquim Mangala
31Ederson Moraes
2Kyle Walker
5John Stones
30Nicolas Otamendi
14Aymeric Laporte
45
8Ilkay Gundogan
25Fernandinho
73
21David Silva
89
45
20Bernardo Silva
10Sergio Aguero
80
19Leroy Sane
59
49Arijanet Muric
3Danilo
7Raheem Sterling
17Kevin De Bruyne
26Riyad Mahrez
33Gabriel Jesus
90
35Oleksandr Zinchenko
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Liverpool 27 19 2 6 64-25 39 63
V
GY
GY
GY
GY
I
2.
Manchester City 27 19 3 5 62-27 35 62
GY
D
GY
GY
GY
I
3.
Arsenal 28 19 4 5 68-23 45 62
GY
GY
D
GY
GY
I
4.
Aston Villa 27 17 6 4 59-37 22 55
GY
V
GY
GY
GY
I
5.
Tottenham Hotspur 26 15 6 5 55-39 16 50
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Manchester United 27 14 11 2 37-39 -2 44
GY
GY
GY
V
V
I
7.
West Ham United 27 12 9 6 43-47 -4 42
V
V
V
GY
GY
I
8.
Newcastle United 27 12 11 4 57-45 12 40
D
GY
D
V
GY
I
9.
Brighton & Hove Albion 27 10 8 9 49-44 5 39
GY
V
GY
D
V
I
10.
Wolverhampton Wanderers 27 11 11 5 40-43 -3 38
GY
V
GY
GY
V
I
Teljes lista