Társoldalunk:

Mourinho közel a visszatéréshez, korábbi csapata kispadjára ülhet le

2019.02.07. 09:06

Olasz sajtóértesülések szerint a Manchester Unitedtól decemberben elküldött José Mourinho csütörtökön Milánóban találkozik Beppe Marottával, az Internazionale sportigazgatójával, hogy a visszatéréséről egyeztessen.

A TeleLombardia riporterének információja szerint a héten felfüggesztett börtönbüntetését elfogadó portugál edző nyáron visszatérhet a milánói klub kispadjára. Mourinho 2008 és 2010 között már irányította az Intert, amellyel a 2009/2010-es szezonban triplázott, vagyis a bajnokságot, kupát és Bajnokok Ligáját is megnyerte, ami korábban és azóta sem sikerült egyetlen olasz csapatnak sem. 

Luciano Spalletti napjai meg vannak számlálva az Inter kispadjánForrás: NurPhoto/Giuseppe Cottini/NurPhoto/Giuseppe Cottini

A Juventus sikereiben főszerepet játszó Beppe Marotta a szezon közben távozott a torinói klubtól, majd lett az Inter sportigazgatója. Korábban ugyan kijelentette, hogy hosszú távon számolnak a jelenlegi vezetőedzővel, Luciano Spallettivel, de az olasz trénerrel gödörbe került az Inter.

A milánói csapat sorozatban harmadik bajnokiján maradt nyeretlen és gólképtelen, a 2019-es naptári évben még nem szerzett gólt a Serie A-ban. Ilyen rossz sorozata legutóbb 1956-ban volt az Internek. Ráadásul Luciano Spalletti csapata az Olasz Kupából is kiesett, miután az negyeddöntőben a Lazio tizenegyespárbajban győzött a San Siróban.

Mourinhóra szeretettel emlékezhetnek Milánóban, és nemcsak a sikerei miatt, hanem mert a Manchester United edzőjeként is komoly gesztust tett az Inter felé.

Jose Mourinho hamarosan visszatérhet a Serie A-baForrás: AFP/Isabella Bonotto

Novemberben a Juventus otthonában lejátszott Bajnokok Ligája-mérkőzésen a torinói drukkerek folyamatosan heccelték, majd amikor az MU a hajrában váratlanul fordított, és ezzel értékes három pontot szerzett, a láthatóan frusztrált Mourinho a füléhez tartotta kezét, ezzel jelezve, hogy most várja a nézők véleménynyilvánítását.

„Senkit nem akartam megsérteni, csak annyit mutattam, hogy most legyenek hangosak. Valószínűleg nem volt jó ötlet, ha higgadt vagyok, nem is csinálom. A családomat, köztük az interes családomat is ócsárolták, ezért reagáltam így" – nyilatkozta a találkozó után Mourinho, aki ezzel a megmozdulásával elég nagy örömet szerzett a milánói csapat drukkereinek.