Vágólapra másolva!
81 éves korában meghalt Eric Harrison, a Manchester United korábbi ifjúsági edzője, aki kinevelte a United híres '92-es korosztályát.

Eric Harrison 1981-ben lett a Manchester United ificsapatának menedzsere, később ő vezette azt a csapatot, amelyben egyszerre szerepelt Ryan Giggs, Paul Scholes, David Beckham, Nicky Butt, Gary és Phil Neville, azaz a híres 1992-es osztály. A játékosok később együtt nyertek megannyi címet, többek között Bajnokok Ligáját is a felnőttek között,

Eric Harrison és leghíresebb tanítványai Forrás: --

Harrison később a walesi szövetségi kapitány, Mark Hughes segítőjeként is dolgozott, 2018-ban a Brit Birodalom rendjének tagja kitűntetést vehette át a királynőtől.

A Manchester United korábbi menedzsere, Sir Alex Ferguson szerint minden idők egyik legnagyobb edzője volt Harrison.

"Ericnek mindene volt a foci, elkötelezett volt és nem csak a Manchester United felé. Amikor Manchesterbe érkeztem, olyan szerencsés voltam, hogy Eric felelt az utánpótlásért, és nem csak a '92-es korosztályt, hanem rengeteg tehetséget köszönhettünk neki. Remekül készítette fel a jövőre a fiatalokat, igazi tanár volt. Mindent magának és az elszántásgának kösznhetett" - mondta róla Sir Alex.

"Elvesztettük a mentorunkat, az edzőnkent, az embert, aki azzá tett minket, amik vagyunk. Ő tanított meg minket játszani, hogy soha ne adjuk fel, hogy nyerjük meg a saját csatáinkat, és mi kell ahhoz, hogy a Manchester Unitedben szerepelhessünk. Eric, mindent neked köszönhetünk" - írta Twitteren Gary Neville.