Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB I legutóbbi játéknapján a Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a Debrecen otthonában. A fővárosi csapat ezzel a három tavaszi fordulóban egy győzelmet, egy döntetlent és egy vereséget szerzett, a megszerezhető kilenc pontból pedig mindössze négyet gyűjtött be. A kialakult helyzetről a klub elnöke, Kubatov Gábor beszélt a Fradi.hu-nak.

„Természetesen nem lehetünk elégedettek ezzel a teljesítménnyel! Mindannyian azt reméltük, hamarabb áll össze a csapat. Sok új játékos érkezett a télen, akinek a beépítése, most úgy tűnik, nem egyszerű. Jól tudtuk, jól tudjuk, nagyon nehéz bajnokságot nyerni. Biztos vagyok benne, hogy meg fogunk izzadni minden egyes pontért, ahogy meg fogunk szenvedni azért a harmadik csillagért, a harmincadik bajnoki címért, de talán éppen ez teszi értékessé. A megszerzett pontok száma sem elegendő, de

nagyon bíztam abban, hogy az ősz óta eltelt idő alatt, beleértve a kéthetes törökországi edzőtábort, és az igazolásokat is, már legalább részben összeáll a csapat karaktere, és sokkal hamarabb viszontláthatunk valamit abból az építkezésből, ami ahhoz vezet, hogy a nyáron a korábbi éveknél eredményesebbek lehessünk a nemzetközi porondon is. Végső soron ugyanis a bajnoki cím megszerzése mellett továbbra is ez a fő célunk" – mondta Kubatov Gábor.

Kubatov Gábor is jobb rajtot várt tavasszal a Fraditól Fotó: Hirling Bálint - Origo

Arra a kérdésre, hogy mit szól ahhoz, hogy a szurkolók a debreceni mérkőzést követően hangot adtak az elégedetlenségüknek, így reagált az FTC elnöke.

„Teljes mértékben megértem a szurkolóink elégedetlenségét, még egyszer mondom, én magam is sokkal többet vártam a csapattól a látottaknál. Az egész klub nevében nagyon köszönöm a drukkereknek, hogy ennyien elutaztak ilyen messzire is, és fantasztikus hangulatot teremtettek, a mérkőzés alatt folyamatosan buzdították a játékosokat, és

a végén természetesen elmondták a véleményüket a látottakról, de ez így korrekt. Egyúttal azt szeretném kérni tőlük, hogy továbbra is tartsanak ki a csapat mellett,

mert egyrészt nagy szükség van a támogatásukra, másrészt meggyőződésem, hogy a befektetett munka meg fogja hozni a kívánt eredményt. Mindannyian egy sikeres, a nemzetközi porondon is eredményes Ferencvárost szeretnénk látni" - zárta szavait Kubatov Gábor.