Társoldalunk:

Lovrencsics duplázott Újpesten

2019.02.17. 16:24

A Zalaegerszeg néhány órára a tabella élére állt a labdarúgó NB II-ben, miután a 24. fordulóban, 2-1-re legyőzte a vendég Nyíregyházát. Azoban a vasárnap esti mérkőzésen a Gyirmót hazai pályán 3-1-re nyert a Dorog ellen, így több győzelmének köszönhetően újra a tabella élére állt. 

A feljutásra esélyes Zalaegerszeg Bedi Bence, majd Babati Benjámin találataival már az első félidőben kétgólos előnyre tett szert a Nyíregyháza ellen. A fordulás után Polényi Gábor góljával szépíteni tudott a Szpari, de az eredmény már nem változott, így a ZTE a tabella élére állt. 

Az egykori fradista Lovrencsics Balázs duplázott az újpesti mérkőzésenForrás: eto.hu

A Szanyó Károly vezette Vasas – amely a Szusza Ferenc Stadionban játssza idén a hazai mérkőzéseit - elszenvedte második tavaszi vereségét. Az angyalföldi csapat már az első félidőben háromgólos hátrányba került a Győr ellen, amelyben a Fraditól igazolt Loverncsics Balázs duplázni tudott.

A feljutásért szintén harcban álló Kaposvári Rákóczi Tömösvári Bálint és Rajczi Péter góljainak köszönhetően győzött Cegléden, és pontszámban beérte a második helyen álló Gyirmótot, míg a negyedik Budaörs nagy meglepetésre gólnélküli döntetlent játszott a Tiszakécskével.

A vasárnap esti mérkőzésen a ZTE győzelme miatt ideiglenesen a második helyre lecsúszó Gyirmót hazai pályán 3-1-re legyőzte a Dorog csapatát, így pontszámban ismét beérte a Zalaegerszeget, és több győzelmének köszönhetően újra vezeti a tabellát.

Merkantil Bank Liga NB II, 24. forduló:
BFC Siófok-Aqvital FC Csákvár 1-2 (0-1)
Budaörs-Duna Aszfalt TVSE 0-0
Ceglédi VSE-Kaposvári Rákóczi FC 1-2 (0-1)
Kazincbarcika-Vác FC 0-5 (0-2)
BSS Monor-Békéscsaba 1912 Előre 2-2 (1-1)
Credobus Mosonmagyaróvár-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 1-1 (1-1)
Soroksár SC-Budafoki MTE 0-1 (0-0)
Vasas FC-WKW ETO FC Győr 0-4 (0-3)
ZTE FC-Nyíregyháza Spartacus FC 2-1 (2-0)
Gyirmót FC Győr-Dorogi FC 3-1 (1-1)