Hazai pályán kapott ki a Real, 9 pont a Barca előnye

fbl Horizontal
Real Madrid's French forward Karim Benzema reacts after missing a goal opportunity during the Spanish League football match between Real Madrid and Girona at the Santiago Bernabeu stadium in Madrid on February 17, 2019. (Photo by GABRIEL BOUYS / AFP)
Vágólapra másolva!
A Real Madrid félidőben még vezetett, de végül 2-1-es vereséget szenvedett a Gironától a spanyol bajnokság 24. fordulójában, vasárnap.

A Real Madrid Casemiro fejesével szerzett vezetést a 25. percben, de a második félidőben Christian Stuani és Portu góljával fordított a Girona, amelynek november 25-e (!) óta ez volt az első győzelme a bajnokságban.

A meccs végén Sergio Ramos ollózni próbált egy labdát, de helyette a Girona-játékost találta telibe, amiért a bíró a második sárga lappal kiállította.

Benzemáék a harmadik vereségüket szenvedték el hazai pályán Forrás: AFP/Gabriel Bouys

A Real Madrid összeállításában volt néhány változás a hétközi BL-sikerhez képest, de az ilyen mértékű összeomlást nem indokolta semmi.

A madridi derbi megnyerése így tulajdonképpen semmit sem ér, Santiago Solari csapata visszacsúszott a harmadik helyre a táblázaton. A második Atléticóval szemben kettő, a listavezető Barcelonával szemben kilenc pont a Real lemaradása.

A meccs összefoglalója itt nézhető meg.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Real Madrid 27 20 1 6 56-18 38 66
D
GY
D
GY
D
I
2.
Girona 27 18 4 5 57-33 24 59
D
V
V
GY
V
I
3.
Barcelona 27 17 3 7 56-34 22 58
GY
D
GY
GY
D
I
4.
Atletico Madrid 27 17 6 4 54-29 25 55
D
V
GY
D
GY
I
5.
Athletic Bilbao 27 14 5 8 46-26 20 50
GY
D
GY
V
D
I
6.
Real Betis 27 10 5 12 32-28 4 42
D
GY
D
GY
V
I
7.
Real Sociedad 27 10 7 10 37-29 8 40
D
V
GY
V
V
I
8.
Valencia 26 10 9 7 31-31 0 37
V
GY
V
D
D
I
9.
Las Palmas 27 10 10 7 29-29 0 37
D
GY
V
D
D
I
10.
Osasuna 27 10 11 6 31-37 -6 36
V
GY
GY
D
GY
I
Teljes lista