Társoldalunk:

A Bayern elérte, amit akart, a Barca mindent kihagyott

2019.02.19. 22:51

Nem ez volt az idei BL-szezon legerősebb napja: a Liverpool-Bayern München és az Olympique Lyon-Barcelona összecsapás is gólnélküli döntetlennel ért véget.

A Liverpool az utolsó fordulóban a Napoli legyőzésével harcolta ki a második helyet a halálcsoportban, a Bayern pedig az Ajax elleni 3-3-as döntetlennel lett csoportelső.

A nyolcaddöntők egyik legkiélezettebb párharcának első meccse előtt Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere nem számíthatott két belső védője, Dejan Lovren (sérülés) és Virgil van Dijk (eltiltás) játékára. Őket Joel Matip és az eredetileg középpályás Fabinho pótolta.

A túloldalt Niko Kovacnak három helyen kellett belenyúlnia a gálacsapatba: Jerome Boateng (betegség) és Arjen Robben (sérülés) a keretbe sem került be, Frank Ribéry pedig csak a kispadon kezdett.

Nem indult jól a meccs, az angolok részéről megvolt az egészpályás letámadás, de hiányzott belőle az intenzitás, így azon túl, hogy tanácstalan passzolgatásra kényszerítették a Bayern védőit, a kaput nem tudták támadni. Az első lehetőségek a tizedik perc környékén alakultak ki, a Liverpoolnál Szalah veszélyeztetett, a Bayern pedig az egyik liverpooli védő segítségével okozott gondott Alisson kapusnak.

A Liverpool próbálkozott többet az első félidőben, de csak egy kaput eltaláló lövésük voltForrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Sven Hoppe

Az első negyedóra után visszább állt a Liverpool, a vendégek kezdték átvenni a játék irányítását. A 16. percben Alisson hibáját kihasználva a tizenhatos előterében szerzett labdát a Bayern, ami után Kingsley Coman került lövőhelyzetbe, de csak az oldalhálót találta el. 

Az első félidő legnagyobb helyzetét Sadio Mané hagyta ki a 33. percben, miután egy lepattanó labdát 10 méterről mellé rúgott. Az első félidő végét megnyomták a liverpooliak, kis túlzással mindenhonnan lőttek, de Manuel Neuernek egyszer sem kellett védenie. Az első 45 percben 11 kísérletből csak egy talált kaput hazai oldalon.

A játék képe a szünet után sem változott, a Liverpool erőlködött, a Bayern pedig csak nehezen tudta kihozni a labdát - amikor viszont kihozta, helyzetbe került: az 59. percben Serge Gnabry lőtt jó 25 méterről, de a labda néhány centivel fölé szállt.

Mané volt a Liverpool legveszélyesebb játékosaForrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Sven Hoppe

Az utolsó félórában egy Mané-fejest leszámítva nem történt semmi, az a néhány lövés, ami volt, messze elkerülte a kaput. A 0-0-s döntetlennel egyik csapat sem lehet elégedetlen, a Bayern valószínűleg ezért jött, a Liverpoolnak pedig olyan félelmetes kontrajátéka van, hogy idegenben is képesek gólt/gólokat szerezni bárki ellen.

Összefoglaló ITT.

Lyon-Barcelona

A Liverpool-Bayern meccsel ellentétben eseménydúsan indult a Lyon-Barcelona, amelyen már 23 másodperc után megvolt az első helyzet. A katalánok nekiestek ellenfelüknek, Lionel Messi szabadrúgásból veszélyeztetett, igazán nagy lehetőségei viszont a Lyonnak voltak: Marc-André Ter Stegennek kétszer is óriási bravúrra volt szüksége, hogy ne kapjon gólt a csapat (egyszer a felső léc is besegített neki).

Ter Stegen bravúrjaForrás: AFP/Jeff Pachoud

A Barcelona ezúttal támadásban volt a szokásosnál gyengébb, Messiék folyamatosan rossz döntéseket hoztak a tizenhatos előterében.

A második félidőben elfáradt a Lyon, egyre több helyzete akadt a Barcelonának, de ezek javarészt Luis Suárezre jöttek ki, akinek pocsék napja volt, semmi nem jött össze, vagy kapu mellé lőtt, vagy a kapus fogott ki rajta (Suárez egyébként 2015-ben lőtt gólt utoljára idegenbeli BL-meccsen).

A meccs végén Messi labdájából Sergio Busquets lőtt kapura, de gól abból sem lett. A Liverpool-Bayern találkozóval ellentétben itt a 0-0 inkább a Barcelonának kedvez.

Összefoglaló ITT.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő
Liverpool-Bayern München 0-0
Olympique Lyon-Barcelona 0-0

A visszavágókat március 13-án játsszák.