Társoldalunk:

A súlyos vereség után menesztették a Leicester City edzőjét

2019.02.24. 11:44

A szombaton a Crystal Palace ellen hazai pályán elszenvedett 4-1-es vereség után a Leicester City vezetősége vasárnap reggel menesztette Claude Puelt, a csapat vezetőedzőjét.

A 2017 októberében Craig Shakespeare-t váltó Puel nem igazán talált otthonra a King Power Stadionban: a Leicesterrel hazai pályán lejátszott 13 bajnokiból hetet veszített el, a csapat négy meccs óta csak a vereségeket gyűjti saját közönsége előtt. 

Claude Puel új állás után nézhetForrás: AFP/Daniel Leal-Olivas

Puel az első idényét még a kilencedik helyen zárta a 2016-os bajnokcsapattal, idén viszont nagyon nem megy a csapatnak, már csak a 12. helyen állnak. A Newport elleni FA-kupa fiaskó után a tulajdonosok azt mondták, Puel állása biztonságban van. Szombat estig tartott a türelem.

Puel a Southampontól érkezett, ahol egy szezon után köszönték meg a munkáját, ahol ugyan nyolcadik helyen zárt a bajnokságban, ami csak két hellyel volt rosszab, mint a Ronald Koeman által levezényelt megelőző szezon, azonban a csapat 17-tel kevesebb pontot (46) gyűjtőtt, 41 góljánál pedig csak a tabella utolsó öt helyezettje szerzett kevesebbet.