Vágólapra másolva!
A Stadium Database kilencedik alkalommal választja meg az Év Stadionját. A díjat a 2018-ban átadott, „legizgalmasabb” stadion kapja majd. A jelöltek közé bekerült két magyar stadion is, a fehérvári MOL Aréna Sóstó és a miskolci DVTK Stadion, ráadásul mindkettőt beválasztotta a szakmai zsűri a tíz legjobb közé.

A versenyben összesen 27 stadion érdekelt, a jelölteket 11 ország adja. A világbajnokságot rendező Oroszország hét, a stadionrekonstrukciós programot hirdető Törökország hat lehetőséget tud felmutatni. A zsűri által kijelölt tíz stadiont itt találja.

MOL Aréna Sóstó Fotó: Polyák Attila - Origo

A szakmai zsűrinek három tagja van, direkt stadiontervezésre szakosodott szakemberek, akiknek az elmúlt években legalább egy alkotása valósággá is vált. A brit Robert Kennedy és az olasz Gino Zavanella mellett a paraguayi Alfredo Angulo Quevedo dönt majd. A végső győztes március 7-én hirdetik majd ki.

A DVTK stadionja Forrás: dvtk.eu/ Szabó Krisztián

A közönségdíjra még március elejéig lehet szavazni, ott még 27 stadiont lehet pontozni.