Társoldalunk:

Mindössze 106 napot kapott bizonyítani Claudio Ranieri

2019.02.28. 19:27

A Fulham menesztette Claudio Ranieri vezetőedzőt és a szezon végéig Scott Parkert bízta meg a labdarúgócsapat irányításával.

Az angol Premier League-ben érdekelt klub honlapján megjelent csütörtöki közleményben Shahid Khan elnök azt mondta: a novemberben kinevezett olasz szakember elfogadta az álláspontját, azt, hogy mindkét fél számára a váltás a legjobb.

"Claudio igazi úriember volt, mint mindig, annak ellenére is, hogy az itt töltött időszaka nem úgy alakult, ahogy szerettük volna" - nyilatkozta a pakisztáni-amerikai üzletember.

Ranieri már nem a Fulham menedzsereForrás: AFP/Philippe Huguen

Ranieri novemberben váltotta Slavisa Jokanovicot a csapat kispadján, első nyolc mérkőzésén kilenc pontot szerzett a Fulhammel, a legutóbbi nyolcon viszont csak egyet, ezért került sor az együttműködés felbontására.

A londoni együttest a szezon végéig az eddigi másodedző Scott Parker irányítja.

A Fulham 28 forduló után a 19., kieső helyen áll a Premier League-ben, a bennmaradást jelentő 17. pozíciótól tíz pont a lemaradása.