Társoldalunk:

Ügynöke szerint a szurkolóknak Bale lábát kellene csókolgatniuk

2019.03.04. 22:31

Gareth Bale ügynöke szerint szégyenteljes, ahogy a Real Madrid labdarúgócsapatának szurkolói kezelik a walesi játékost - számolt be róla a Nemzeti Sport Online. A 29 éves futballistát kifütyülte a Santiago Bernabéu Stadion egy része, amikor a szombati el Clásico (amelyet az FC Barcelona nyert meg 1–0-ra) 61. percében lecserélték.

A Tottenhamtől 2013-ban 85 millió fontért szerződtetett Gareth Bale a 2018-as évet jól zárta, a tavaszi BL-győzelem után a decemberi klubvilágbajnokság legjobb játékosának választották. Az újév viszont borzalmasan kezdődött számára: január 3-án vádlisérülést szenvedett a Villarreal elleni bajnokin, és elkezdődött a vesszőfutása.

Visszatérése óta tíz mérkőzésen lépett pályára, de csak háromszor kezdőként. Santiago Solari vezetőedzővel és csapattársaival is megromlott a viszonya. Erre utaló apró jel volt, hogy nem ment el a Sergio Ramos által szervezett csapatvacsorára január végén – ezt Thibaut Courtois is megerősítette a Daily Mailnek adott interjúban. Ennél is egyértelműbb jel volt, amikor a Levante elleni gólja után nem ünnepelt, a pacsizni akaró Lucas Vázquezt pedig nemes egyszerűséggel lerázta. A Marca szerint az Atlético Madrid elleni városi derbin bemutatott gólöröme is Solarinak szólhatott. A hírek szerint a kommunikációval is gondja van, ugyanis nem beszél spanyolul, Marcelo pedig a Marcának elárulta, hogy edzéseken testbeszéddel és kézjelekkel kommunikál.

Ügynöke szerint a szurkolóknak Gareth Bale lábát kellene "csókolgathatniuk" ahelyett, hogy kifütyülikForrás: AFP/Oscar Del Pozo

A múlt szerdai el Clásicón csereként 22 percet kapott, majd szombaton, a Barca elleni újabb összecsapáson a kezdőben találta magát, de nem ment neki a játék. Így eljutottunk oda, ahol kezdtük a történetet: lecserélésekor kifütyülték a szurkolók. Bale – aki ebben az idényben 33 meccsen 13 gólnál tart eddig – ügynöke erre reagálva nyilatkozott a BBC-nek.

A szurkolók mostani generációja még évekig fog beszélni Gareth góljairól. Szégyellniük kellene magukat, a lábát csókolgathatnák – így Jonathan Barnett. – Tiszteletet érdemel. Szégyenletes, ahogy a Real Madrid bizonyos drukkerei viselkednek vele. A Spanyolországban eltöltött hat évében mindent megnyert, amit lehetett. A világ egyik legjobb játékosa. A sajtóhírekkel szemben jól érzi itt magát, beszél spanyolul, és nincs gondja a csapattársaival sem. Akik ezeket írják, semmit sem tudnak róla. Szóba sem került, hogy elhagyja Madridot, nem megy sehová a nyáron. Elegünk van ezekből az álhírekből..."

Gareth Bale madridi góljait – például a Bajnokok Ligája döntőjében bemutatott pazar ollózását – minden bizonnyal még sokáig emlegetni fogják, ahogy menedzsere is mondta. Szerződése 2022 nyaráig szól a Real Madridnál, kérdés, kitölti-e.