A szokásoknak megfelelően Takács Tibor, a hagyományőrző egyesület elnöke köszöntötte a vendégeket, és mielőtt belekezdett volna Rátkai László köszöntésébe, egyperces néma csenddel tisztelegtek az ünneplők a napokban elhunyt Koós János előtt. Takács megemlítette a 70 évvel ezelőtti, 1948/49-es bajnokságot is, amikor a Ferencváros csapata egy fantasztikus csatársornak, a Budai-Kocsis-Deák-Mészáros-Czibor ötösnek is köszönhetően lett bajnok, 30 mérkőzésen 140 gólt szerezve.
Rátérve Rátkai Lászlóra, a Fradi saját nevelésű játékosa 1954-ben került a klubhoz, 1961-ben bajnoki címet szerzett az IFI csapattal. A felnőttekkel három magyar bajnoki címet ünnepelhetett. Tagja volt az 1965-ben Vásárvárosok Kupáját nyert csapatnak is az egykori IFI válogatott játékos. Bár a döntőn nem játszott,
többször is pályára lépett a sorozatban, az AS Roma elleni idegenbeli győzelemhez pedig góllal járult hozzá.
Utóbbi mérkőzésről Nagy Béla, a Fradi krónikása az alábbiakat írta:
Sérülések és Albert katonáskodása miatt a saját nevelésű fiatalok - Varga, Juhász, Rátkai - alkották a Rómában pályára lépő ferencvárosi belsőhármast. A mérkőzés egyik legszebb mozzanata Rátkai kapásból lőtt, óriási gólja volt. Ezt még az olaszok is megtapsolták! A Fradi látványos, szép játékával hatalmas közönségsikert aratott.
Rátkai László a Ferencváros csapatában 68 mérkőzésen 22 gólt szerzett.
Bár nagy tehetség volt, az egyik martfűi kupameccsen az ellenfél kapusával történt ütközés következtében súlyos térdsérülést szenvedett, melyből sohasem tudott már 100 százalékosan felépülni. Ezért is, valamint a több játéklehetőség reményében költözött Szombathelyre 1968 telén, és folytatta pályafutását a Haladás csapatában. Ahogy a keddi megemlékezésen is elmondta,
egyszerűen úgy érezte, hogy mennie kell.
Egy néhány évvel ezelőtti interjúban úgy fogalmazott, hogy
a folyamatosan kiújuló sérülés miatt nem lett olyan játékos, mint amilyennek kikiáltották,
bár önkritikusan megjegyezte a rehabilitációval kapcsolatban, hogy ami elő volt írva, azt megcsinálta, de többet nem.
Labdarúgó pályafutása befejezése után 35 évet dolgozott edzői vonalon, a Haladásnál három évig a felnőtt csapat vezetője volt, saját bevallása szerint abban az időben semmiféle gondjaik nem voltak a kiesést illetően.
A magyar labdarúgással kapcsolatos véleményét érdemes kiemelni, már csak azért is, mert annak idején már Puskás Öcsi vagy Papp Laci is hasonló problémákra hívta fel a figyelmet saját sportágát illetően.
Rátkai László szerint amellett, hogy komoly mentális problémák jellemzik a mai fiatalokat,
a gyerekeknek már nem az első számú dolguk a labdarúgás. Hiába akarnak nagy focisták lenni, már nem tesznek meg annyit érte, amint amennyit Rátkaiék tettek meg az '50-es, '60-as években. Nekik az életük volt a foci, pl. iskola után a grundon fociztak estig, sötétedésig, és az ott szerzett tapasztalatokat nagypályán is tudták hasznosítani. Kérdésünkre válaszolva megerősítette, hogy a Haladás felnőttcsapatának vezetéséről is akkor mondott le, amikor már megkérdőjelezte saját magában, hogy a játékosok egyáltalán azt játszák-e, amit kért tőlük.
Keserűséget azonban nem lehetett felfedezni Rátkai Lászlóban, megköszönte mindenkinek, aki gondolt rá születésnapja alkalmából és eljött az ünnepségre. Beszédében hangsúlyozta, hogy sérülése mellett az is nagy törés volt az életében, amikor abbahagyta az aktív sportolást és átkerült a civil életbe, ugyanakkor az új feladatoknak is meg kellett felelnie.
Kiemelte, hogy Szombathelyen edzőként, illetve az utánpótlás szakág vezetőjeként 25 játékost segített NB I-es státuszhoz.
Szinte minden egykori sportoló fontosnak tartja elmondani, és ez az alól Rátkai sem kivétel, hogy mennyi mindent adott neki a sport és a családja. Beszélgetésünk alkalmával őszintén elmondta, hogy az elmúlt öt évben igencsak megviselte a betegsége, legalábbis fizikailag.
A beszédeket Dr. Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke zárta, aki megemlékezett az Aranycsapat olimpia bajnok labdarúgójáról, Zakariás Józsefről is, aki a mai napon ünnepelné 95. születésnapját. Zakariás volt az egyetlen játékos, aki az elveszített világbajnoki döntő után soha többet nem lett válogatott.