Vágólapra másolva!
Egyelőre annyi biztos, hogy a 2022-es labdarúgó-világbajnokság Katarban lesz. A nemzetközi szövetség, a FIFA elnöke, Gianni Infantino a 2018-as világbajnokságon azt is bejelentette, hogy a vb-k történetében először nem nyári, hanem európai szemmel nézve téli tornát rendeznek majd 2022-ben. Ezen a két tényen kívül minden más bizonytalan, de lássuk, hogy érinti majd a világbajnokság az európai focinaptárt, mire számíthatnak a szurkolók, és mire a játékosok.

Gianni Infantino nyáron, Oroszországban jelentette be, hogy a 2022-es tornát november 21-e és december 18-a között rendezik majd. Az indoklás világos, nem lehet nyáron, 40-45 fokban focimeccseket rendezni, még akkor sem, ha azokat légkondicionált stadionokban tartanák.

Gianni Infantino, a FIFA elnöke Moszkvában kihirdette a 2022-es vb időpontját Forrás: AFP/Karim Jaafar

A megoldás azonban még nincs kidolgozva.

A kevesebb mint hárommillió lakossal rendelkező Katar még 2010-ben kapta meg a rendezés jogát, de az ellenérzések, a kételyek azóta is ott motoszkálnak a fejekben.

Világbajnokság télen? Olyan helyen, ahol tilos alkoholt fogyasztani?

Komolyabb futballkultúra nem létezett Katarban 2010-ben sem, de aligha az volt a cél, hogy világszinten egy ilyen kis piacon komoly bajnokságot rendezzenek.

2010-ben még Sepp Bletternek hívták a FIFA elnökét – egy megvett választás eredménye: 2022-ben Katar rendezi a labdarúgó-világbajnokságot Forrás: AFP/Karim Jaafar

Ez még akkor is igaz, ha azóta az al-Szadd leigazolta a Barcelonától a klublegenda Xavit, ha a holland sztár, Wesley Sneijder is focizott az országban, és akkor is, ha a válogatott meglepetésre 2019 elején megnyerte az Ázsia-kupát.

Sok a kérdőjel

Hiába tűnik még viszonylag távolinak a 2022-es világbajnokság, olyan alapvető dolgokat sem lehet tudni, hogy

hány csapat indulhat a tornán.

Gianni Infantino utalt rá, hogy már Katarban is 48 csapatosra hízhat a mezőny, de döntés még mindig nem született, így természetesen arról sincs hír, hogy a bővítés, azaz a plusz 16 indulóhely a kontinentális szövetségek között hogyan oszlana meg. A koncepció azért is lenne érdekes, mert a világbajnokság már így is le lett rövidítve az oroszországihoz képest.

Ott 32, Katarban 28 nap áll rendelkezésre a nyitómeccstől a döntőig.

Egyelőre azt sem tudni, hány órakor kezdődnek majd a meccsek. Katarban Magyarországhoz képest a téli időszámításkor (ha 2022-ben ilyen még lesz egyáltalán) két óra plusz az időeltolódás, így az európai piacot további csapás érheti. Nem elég, hogy télen nem lesz lehetőség a szabadtéri közös nagy meccsnézésekre, könnyen lehet, vagy inkább biztos, hogy a mérkőzések kezdése alaposan keresztbevágja majd a megszokott munkanapokat.

Ha kell, éppenséggel lehet hűteni a dohai stadiont Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Peter Kneffel

Az egyszerű tévénézőnek biztosan nem okoz majd gondot, de a szponzorok és a helyszíni szurkolók szempontjából is igen érdekes az, hogy a mohamedán vallású Katarban tilos az alkoholfogyasztás. „Az alkohol értelemszerűen nem része a katari kultúrának, tilos alkoholt fogyasztani és alkoholos befolyásoltság alatt állni nyilvános helyeken. A szállodákban lehet szeszes italt inni, és a világbajnokságon is lesznek erre kijelölt területek” – mondta korábban a katari szervezőbizottság elnöke.

Mi lesz az európai futballprogrammal?

Röviden: fogalmunk sincs.

De a jó hír az, hogy nem csak nekünk.

Az biztos, hogy a 28 napos világbajnokság miatt valamikor november elején le kell majd állni a futballprogramnak Európában, a válogatottak ugyanis jellemzően három héttel az első meccsük előtt kezdik meg a felkészülést.

Ezt a legegyszerűbben úgy lehetne megoldani, hogy már az előző és a következő idényt is a világbajnoksághoz igazítják a főszereplők. Az UEFA részéről azonban csak 2021-ben döntenek majd arról, mi lesz a 2022-es nemzetközi kupaküzdelmek meccseivel, és a topligák vezetői is inkább afelé hajlanak, hogy ha már muszáj, akkor egy szezon legyen tönkretéve, és ne három idényre szórják szét a csúszásokat.

A Premier League adta a legtöbb játékost – 108-at – a 2018-as világbajnokságra, így kézenfekvő, hogy a tradíciókhoz annyira ragaszkodó angolok bajnokságán keresztül nézzük meg, mi is várható 2022-ben.

A legbiztosabb forgatókönyvnek az tűnik, hogy minden hamarabb kezdődik.

Angliában nyáron három hónapra szokott leállni a bajnokság május eleje és augusztus eleje között. Könnyen lehet, hogy valamivel hamarabb ér véget a szezon 2022-ben, de az biztosnak tűnik, hogy hamarabb kezdődik a következő idény.

Richard Scudamore, a Premier League első embere már többször elmondta, ő bizony nem adja a PL karácsonyát. A híres Boxing Day, a karácsonyi forduló így minden bizonnyal a vb-sztárok nélkül lenne megrendezve, ugyanis többen még nyolc nappal korábban akár a világbajnokság döntőjében is szerepelhetnek, az pedig teljesen kizárt, hogy a vb-játékosok ne kapjanak pihenőt a torna után.

A Boxing Dayt nem adjuk! Forrás: AFP/Roland Harrison

A Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is a korai kezdés tűnik az egyetlen opciónak, mert a novemberi-decemberi időszakban jelen állás szerint három játéknap is van a BL-ben és az El-ben, így pedig nem kizárt, hogy az UEFA már jóval a világbajnokságot megelőző leállás előtt tudni akarja, mely csapatok jutnak tovább a nemzetközi kupák csoportküzdelmeiből.

A legkisebb csapatok már július elején elkezdik szerepléseiket a nemzetközi kupasorozatok selejtezőiben, ezt pedig aligha lehet még előrébb hozni. Megoldásnak tűnhet a selejtezők felgyorsítása, azaz a csoportkör már augusztusban elkezdődhetne szeptember helyett.

Milyen lesz a téli világbajnokság?

„Biztosan más, mint amit megszoktunk” – mondta kérdésünkre Szabados Gábor, sportközgazdász. „Rengeteg termék kapcsolódik a nyári focivébéhez, elég csak a nagy söröscégekre gondolni, az általuk is támogatott kivetítős, szabadtéri szurkolói zónákra. Ez 2022-ben biztosan más lesz, de a piac megtalálja majd a lehetőségeket, hideg sör helyett lehet forralt bort is inni, hogy csak egy egyszerű példát hozzak. A szurkolókat nyári termékekkel lehet elérni a focivébé kapcsán, ezúttal lehet, hogy a mez pulcsira vagy kabátra cserélődik, de például tévét vagy sportfogadást ugyanúgy el lehet adni, mint nyáron, nem mennyiségi változást várok, a termékek köre fog kicsit átalakulni.”

Szabados Gábor szerint abban is más lesz ez a világbajnokság, hogy nem a futball fejlesztése szerepelt a rendezés fő okai között. Korábban a FIFA azért vitt ismeretlen területekre foci-vb-t, hogy a sportág ismertebb és jobb legyen.

„Eladható bajnokság lehetne a katari, de hiába a jó igazolások, túl nagy áttörést nem várok.

A trendek nem arra mutatnak, hogy Katar számára a felfejlesztés lenne a cél, az országnak inkább PR-kampány ez az egész, a nemzetközi ismertségét szeretné növelni, a turisztikai, pénzügyi infrastruktúráját fejleszteni. A katari csapat nem kutyaütő, láttunk sok gyenge házigazdát, ők viszont nem fognak kilógni mezőnyből.”

A sportközgazdász szerint az alkoholtilalom akár hasznukra is lehet majd a rendezőknek.

„Biztosan lesz majd valamilyen kompromisszum ezzel kapcsolatban, de ez egy komoly szűrő is lehet. Ha valakit ez nagyon zavar, az minden bizonnyal nem megy el a helyszínre, és akkor mások mehetnek helyettük.

Katarban inkább a lengébben öltözött szurkolók lehetnek nemkívánatosak, de szerintem az fog elutazni, akit ezek nem zavarnak.”

Egy dolog biztos, a kezdésre minden készen áll majd Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Peter Kneffel

Szabados szerint is a katari rendezés legrázósabb pontja az, hogy a nemzetközi futballnaptárba hogy lehet majd beilleszteni a vb-t. A téli vb miatt lesz egy luk a naptárban, amit nem lehet programmal kitölteni, cserébe viszont nyáron nem lesz semmilyen nagy rendezvény, így minden kezdődhet korábban. Július végén el lehetne kezdeni a topligákat, így a BL-csoportkör is rajtolhat már augusztusban is.

„Ez a legnagyobb sportgazdasági kihívás, ugyanis az egész vérkeringésbe a focinaptár égett bele a legjobban. Kompromisszumokat kell kötni, hiszen

Ami az átfedéseket illeti, a Forma-1 eddig sem tért ki a foci elől, ahogy a tenisz sem, de ott már nem sok verseny marad ilyenkor. A női kézilabda Európa-bajnokság az egyetlen komoly érintett, ahol lehet átfedés a szurkolók között,

de ott már meg is hoztak egy észszerű döntést, ugyanis egy nappal a vb rajtja előtt lesz a finálé.

Ezúttal a nézők és a topjátékosok is nyerhetnek

Könnyen lehet, hogy végre egy olyan világbajnokságot láthatunk 2022-ben, amelyen valóban a legjobb játékosok csapatai szerepelnek a legjobban.

Nem kifacsart sztárok érkeznek majd Katarba, hanem olyanok, akik elvileg a novemberi-decemberi időszakban csúcsformában lesznek, ugyanis a klubjaikban jellemzően ekkor van a legnagyobb pörgés.

Szakmai szemmel is úgy látszik, hogy a legjobb válogatottak profitálhatnak majd a téli rendezésből. Holanek Zoltán 2016-ban a magyar válogatott egyik erőnléti edzője volt, amikor a csapat az Európa-bajnokságra készült, manapság pedig a Győri Audi ETO KC erőnléti és rehabilitációs edzője, a női kézilabda-csapatot készíti fel fizikailag egyebek mellett a Bajnokok Ligája címvédéseire.

„Az az előny, ami a kiscsapatoknál volt, ezúttal megszűnik.

A topbajnokságok ritmusából érkező játékosok csapatai kerülhetnek most előnybe. Nincs szükségük komolyabb felkészülésre, hiszen a nyári munka és a klubmeccsek után mindenki jó erőben lesz, talán pár nap mentális kikapcsolódásra lehet szükség a felkészülés előtt” – mondta Holanek Zoltán.

A téli rendezés elsősorban nem a válogatottakat, hanem a klubcsapatokat sújthatja majd, mivel a világbajnoki terhelés megnöveli a sérülések kockázatát, ráadásul kérdéses, mennyi idejük lesz a játékosoknak a pihenésre a klubszezon folytatása előtt. Holanek Zoltán nem tudja elképzelni, hogy ne kapjanak szünetet.

Végre nem kifacsart sztárok érkeznek a világbajnokságra Forrás: AFP/Juan Mabromata

„Ilyen terhelés után rögtön nem lehet visszatenni őket a klubcsapatokba. Annak ellenére, hogy ezek a futballisták adott esetben ötven-hatvan meccset is játszanak egy idényben, egy vébé adta terhelés nagyon megnöveli a sérülések kockázatát. Meg kell találni az egyensúlyt a munka és a regeneráció között, ebben lehet majd nagy szerepe a sporttudománynak.

Az is fontos kérdés lehet, hogy mi lesz azokkal a játékosokkal, akik nem vesznek részt a világbajnokságon. Holanek szerint a nyári felkészülés után tartanak egy kis szünetet, majd újra alapozásba kezdenek.

„Muszáj formában maradniuk, hiszen a bajnokság folytatására készen kell állniuk. Nagy kérdés, mekkora pihenő lesz a vb-döntő és a topligák újrakezdése között. Ha rövid, akkor abból a kisebb csapatok profitálhatnak, de csak addig, ameddig a topjátékosok újra formába lendülnek.”

A téli világbajnokság tehát nemcsak a naptárat, de akár az erőviszonyokat is boríthatja. A tornán a legjobbak lesznek előnyben, a bajnokságokban viszont azok szerepelhetnek a legjobban, akik nem szerepeltek a katari tornán.

Az időjárásra és a létesítményekre nem lehet panasz

Az előrejelzések szerint ideális időben rendezhetik a meccseket Katarban, a novemberben és decemberben megszokott 18-24 fok közötti hőmérsékletekre nem nagyon lehet panaszuk a játékosoknak.

Különlegessé teszi a rendezést, hogy a két legtávolabbi stadion is csak 55 kilométerre lesz egymástól, de vannak olyan helyszínek is, melyek között mindössze 4,5 km a távolság, így a szurkolók egy nap több meccset is megnézhetnek.

Egy edzői szoba Katarban, a létesítményekre nem lehet majd panasz Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Sharil Babu

A Ras Abu Aboud Stadion lesz az első a vb-k történetében, amelyet a vb után teljesen vissza lehet bontani. A létesítmény egyebek mellett olyan konténerekből készül, melyeket később újra lehet majd hasznosítani más létesítmények építésénél.

Szép lassan meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy tényleg Katarban lesz a világbajnokság 2022-ben.

A téli rendezést és az egyéb kisebb kellemetlenségeket félretéve könnyen lehet, hogy minden idők egyik legjobb tornáját rendezik az arab országban. A játékosok frissen, erőtől duzzadva érkezhetnek a kellemes körülmények közé, a nézők ezzel pedig csak nyerhetnek. Az más kérdés, hogy a minimum hathetes leállást hogyan kezelik a helyi szövetségek, és az is, hogy milyen állapotban térnek majd vissza a játékosok a klubjukba, oda, ahonnan a fizetésüket kapják, és mennyire lesznek munkaadójuk hasznára a szezon hátralévő részében.