Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Ligában címvédő MOL Vidi hivatalosan még nem erősítette meg, de egy spanyol honlap egyértelmű képpel jelezte, hogy az FC Barcelonában nevelkedett 23 éves Joan Campins a székesfehérvári csapat játékosa lesz.

A 23 éves szélső védő az FC Barcelonában nevelkedett, kölcsönben játszott a Real Zaragozában, legutóbb pedig a másodosztályban szereplő FC Reus együttesét erősítette.

Kovács Zoltán, a MOL Vidi sportigazgatója és az új szerzemény, Joan Campins Forrás: migrantesdelbalon.com

Campinsnak nyáron lejárt a szerződése, nyolc hónapja nem lépett pályára, mert az őszi szezont csapat nélkül töltötte. A mallorcai születési focista korábban háromszor szerepelt a spanyol U19-es válogatottban, 40-szer lépett pályára a spanyol másodosztályban, egyszer pedig a Király-kupában.

Frissítés: Az igazolás tényét közben a Vidi is megerősítette. "Az élet kényszerített rá minket arra, hogy az átigazolási időszak zárulta után igazoljunk egy új hátvédet, hiszen Fiola Attila, valamint rajta kívül a védelemből korábban Mocsi Attila és Tamás Krisztián is kiesett sérülés miatt" - mondta Kovács Zoltán sportigazgató.