Módszeresen verték szét a Real Madridot és a Paris St. Germaint

Hiába ért el nagyszerű eredményt idegenben a Real Madrid és a Paris Saint-Germain a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésein, a visszavágón hazai közönség előtt hatalmas pofont kaptak az Ajaxtól és a Manchester Unitedtől, ezzel véget ért számukra a legrangosabb európai kupasorozat. Két olyan együttes esett ki, amelyiket a végső győzelemre is esélyesnek tartottak. Törvényszerű volt, ami történt, vagy puszta szerencse az Ajax és a MU sikere? Lehet-e pénzzel helyettesíteni a tradíciót? Milyen sors vár a két kieső óriásra a kudarcok után? Többek között ezekre a kérdésekre kerestünk válaszokat.

December 17-én hétfőn kora délután

alighanem elégedetten álltak fel a PSG és a Real képviselői az UEFA nyoni székházában tartott Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő sorsolását követően.

A párizsiak José Mourinho vergődő Manchester Unitedét, a madridiak pedig a nemzetközi porondon nagyrészt rutintalan és fiatal játékosokból álló Ajaxot kapták ellenfélül a legjobb 16 között. A két csapat szurkolótábora is sétagaloppként könyvelte el a továbbjutást. Ma már tudjuk, korai volt az öröm, mind a küldötteknek, mind a drukkereknek hatalmasat kellett csalódniuk a kedvencekben.

A sorsolás után öröm, a meccsek után bánat jutott osztályrészül a PSG-nek Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

Trónfosztásra ítélve

A Real Madrid a BL legutóbbi öt kiírásából négyet megnyert, ráadásul az előző három szezonban senki nem tudta letaszítani az európai klubfutball trónjáról.

A sikerek két legfőbb kovácsa, Cristiano Ronaldo és Zinédine Zidane azonban nyáron távozott a Santiago Bernabéu Stadionból,

nélkülük pedig a Real esélyei is csökkentek az újabb címvédésre. A portugál eligazolásával nagyjából 50 gól is távozott a fővárosból, ezt kellett volna pótolnia Florentino Péreznek. Az elnök azonban sztárcsatárok és már bizonyított támadók helyett fiatal tehetségekbe invesztált: az érkező Vinícius Junior és Mariano Díaz az átlagemberek számára ismeretlen volt. Érthetetlen módon leigazolta továbbá az oroszországi focivébé legjobb kapusának választott Thibaut Courtois-t,

a legnagyobb név tehát az egyetlen olyan posztra érkezett, amely nem szorult erősítésre,

Keylor Navas ugyanis évek óta átlag feletti, megbízható teljesítményt nyújtott a kapuban.

Mindennek vége. Spanyol újságok a Real-Ajax meccs másnapján Forrás: AFP/Gabriel Bouys

Ami az edzőkérdést illette, Zidane után kis túlzással bárki leülhetett volna a kispadra, aligha birkózott volna meg azzal a hagyatékkal, amit a francia zseni hátrahagyott. Julen Lopetegui kinevezésével ráadásul óriásit kockáztatott a klub. Egyrészt első sajtótájékoztatóján a szakember elmondta, hogy hatalmas fába vágta a fejszéjét, de ha a Real Madrid hív, akkor menni kell (nem kellett volna). Másrészt, mivel a vb idején derült ki, hogy az akkor még szövetségi kapitányként tevékenykedő Lopetegui a torna utána csatlakozik a Reálhoz, a szövetség elnöke azonnal menesztette őt a válogatott éléről.

Egyértelműen ez ágyazott meg a spanyolok csúfos kudarcának a világbajnokságon,

amely után az ország haragja az edzőre és a klubra összpontosult – nem is húzta sokáig, október végén menesztették. Bár a sajtóban repkedtek a nagyobbnál nagyobb nevek a pótlását illetően – többek között Antonio Conte, Arséne Wenger, Joachim Löw – a csapat irányítását végül alighanem zidane-i példára a második számú együttest irányító Santiago Solari vette át.

Santiago Solari nem Zinédine Zidane – sem a pályán, sem a kispadon Forrás: AFP/Javier Soriano

A bajnokságban bukdácsolt a csapat, és bár a BL-ben viszonylag könnyű csoportba került (Roma, Plzen, CSZKA Moszkva), hatalmas meglepetésre az oroszoktól oda-vissza kikapott.

Utóbbiaktól ráadásul történetük addigi legsúlyosabb hazai vereségét szenvedték el a madridiak az európai kupaporondon (0-3),

ennek ellenére csoportgyőztesként jutottak a legjobb 16 közé. Ilyen előjelekkel várhatták az Ajax elleni párharcot, a negatívumokat viszont csak tetézte, hogy egy hét leforgása alatt az ősi rivális Barcelona kétszer győzött a Bernabéuban. A hollandok kiverése ennek ellenére nem tűnt lehetetlen küldetésnek, még úgy sem, hogy Erik ten Hag együttese a csoportkörben a Bayern Münchennel kétszer is döntetlent játszott, ráadásul mindkét mérkőzésen közelebb állt a győzelemhez. Amszterdamban aztán bizonyítottak is a fiatalok, sokkal jobban futballoztak, a címvédőnél, ám hol a szerencse, hol Courtois, hol pedig a VAR-rendszer babrált ki velük,

így a Real rutinból, igazi nagycsapat módjára 2-1-re behúzta a meccset.

Nem vívó, csak egy elkeseredett Real-játékos, Vinícius Jr. Forrás: AFP/Gabriel Bouys

Az Ajax azonban a Bernabéuban sem ijedt meg a saját árnyékától, ugyanabban a támadófelfogásban lépett pályára, mint az első mérkőzésen, és

a 18. (!) percben már 2-0-ra vezetett, amellyel továbbjutásra állt.

Tadicsra, Neresre, Ziyechre, de Jongra és a többiekre nem volt ellenszere a spanyoloknak, akik végül megsemmisítő, 4-1-es vereséget szenvedtek, így 5-3-as összesítéssel búcsúztak a sorozattól.

Amszterdami örömünnep Madridban Forrás: AFP/Javier Soriano

A Real egy hét alatt mindent elbukott, amit csapat elbukhat, így drasztikus változásokra van szükség Madridban. Solari aligha marad a kispadon, és a keretben is hatalmas változások várhatóak: Kroos, Bale, Marcelo, Isco és megannyi korábbi kulcsember elvágyódik,

Péreznek pedig alighanem bankot kell majd robbantania a nyári átigazolási piacon.

Eden Hazard és Neymar érkezése hónapok, sőt, immáron évek óta beszédtéma, egy (vagy két) fecske azonban nem csinál nyarat. Ami viszont még fontosabb,

az öltözőben és a fejekben is rendet kell majd raknia az új edzőnek.

Ha beigazolódnak a pletykák, és valóban José Mourinho lesz az, akkor viszont nem vagyunk benne biztosak, hogy ez egyhamar sikerül.

Zidane, Solksjaer, Dárdai

Első látásra furcsa lehet ez a névsor, de mindjárt elmondjuk, mi köze van mindennek a PSG és a Real búcsújához. A felsorolt három ember olyan edző, aki teljes szívvel kötődik, vagy kötődött csapatához. A Hertha-Dárdai kapcsolatot nem kell magyarázzuk. Zidane Madridban emocionálisan olyan ember volt, mint Dárdai Berlinben vagy Solksjaer Manchesterben. A norvég első munkanapján csokit vitt az Old Trafford recepcióshölgyének.
Nem, nem ezért ment tovább a MU és nem a csoki miatt esett ki a PSG. Hanem azért, mert ami a norvég Manchesterben, az Tuchel soha nem lesz Párizsban. A német "csak egy edző", aki tegnap itt, holnap ott, holnapután ki tudja hol vállal munkát. Semmi sem köti a PSG-hez, a nehezebb pillanatokban nem tud hova nyúlni, nincsenek olyan tartalékai, mint amilyenekkel Solksjaer rendelkezik, vagy Zidane rendelkezett Madridban. Nem véletlen, hogy a Real kiesése után az első név, aki edzőjelöltként felmerült, Zidane volt.
Mert lehet bármennyire is elkorcsosult a nemzetközi futballvilág, mert a pénz már mindent felzabálhat, egy valamit nem tud sem kiölni, sem megvásárolni senki. Azt a kötődést, azt az emociót, amellyel Solksjaer Manchesterben rendelkezik, vagy amivel Zidane Madridban rendelkezett.
(Lantos Gábor)

Párizs réme lett egy norvég edzőzseni

Ha már az iménti gondolatmenetet Mourinhóval zártuk, folytassuk is a portugállal, akinek elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a Manchester United továbbjutott: távozott a manchesteri kispadról. Idejekorán. Persze nem önszántából, az nem fért volna bele az imidzsébe, ám a Liverpooltól december közepén elszenvedett 3-1-es sima vereség után nem volt maradása.

A vezetőség úgy döntött, a csapat érdekeit szem előtt tartva inkább kifizeti a menedzser horribilis végkielégítését,

mint, hogy tétlenül nézze, ahogy a klub szélsebesen száguld a lejtőn. Mivel az MU-nak veszítenivalója nem volt, ráadásul nem Mourinho volt az első edzőlegenda, akivel befürödtek Manchesterben – Louis van Gaalról tudnánk mesélni –, az együttes korábbi ikonját, az edzőként abszolút zöldfülűnek számító Ole Gunnar Solskjaert ültették a kispadra. A norvég pedig jött, látott és győzött: kis túlzással minden rekordot megdöntött, amelyet egy United kispadján debütáló edző megdönthetett. Ami viszont a legfontosabb,

Solskjaer Manchestere három hónap alatt azzá vált, amivé Mourinhoé két és fél év alatt képtelen volt: a szurkolók által ismét rajongva szerethető csapattá, ahol a játékosok az első perctől az utolsóig, megalkuvást nem tűrve küzdenek egymásért, és azért a címerért, amit a mezükön viselnek.

Ole Gunnar Solskjaer vigasztalja a párizsi Kylian Mbappét, miután a MU kiverte a Bajnokok Ligájából a PSG-t Forrás: AFP/Geoffroy Van Der Hasselt

De essen szó inkább a párizsi kirakatcsapatról, amelynek esete teljesen más, mint a Real Madridé. Bár a klubot 1970-ben alapították, 2011-ig sem Európában, sem hazájában nem volt tényező.

Akkor azonban Nasser al-Khelaifi és a Qatar Sports Investments jó befektetési lehetőséget látott az egyesületben,

így az üzletember 70%-os tulajdonrészt vásárolt a PSG-ben. Azzal a tőkével, amit az újdonsült elnök magával hozott, Franciaországban senki nem tudott versenyezni, a Ligue 1 így pillanatok alatt a Paris Saint-Germain játszóterévé vált. Anyagilag az átigazolási piacon sem volt ellenfél, olyan volt az egész, mintha Al-Khelaifi beírta volna a pénzkódot a menedzserjátékban, így azt igazolt le, akit csak akart – a virtuális világ betört a való életbe.

Mit ér azonban az a gyümölcs, amely kívülről ínycsiklandó és szép, belülről viszont rohad?

Talán drasztikus a hasonlat, a PSG-nél mégis valami hasonló volt a helyzet. Carlo Ancelotti önéletrajzi könyvében írt azokról az anomáliákról, amelyekkel Párizsba érkezése után a klubnál szembesült – senki nem figyelt például a játékosok táplálkozására, a futballisták összevissza ettek, amit akartak –, szakmailag gyakorlatilag a nulláról kellett elkezdenie az építkezést.

Nasser Al-Khelaifi (b) abban bízott, hogy Thomas Tuchel lehet a siker kulcsa a Bajnokok Ligájában – ezúttal is csalódnia kellett Forrás: AFP/Philippe Lopez

A több tízmillió euróért vásárolt sztároknak ráadásul a csillagászati fizetésekért meg sem kellett izzadniuk, a francia bajnokságban félgőzzel is jöttek a sikerek. A legutóbbi hat szezonból ötöt is megnyert az egyesület (a Monaco 2016/17-es aranyérme még Mbappéval és Falcaóval is csodaszámba ment) –

erre az egyeduralomra és monotonitásra azonban rendre a BL-ben fázik rá a csapat,

a Bajnokok Ligája ugyanis más versenysorozat. Az a csapat, amelyik kis túlzással fél év alatt rendezi a lényegi kérdéseket a hazai pontvadászatban, és gyakorlatilag éles meccs nélkül vág neki az egyenes kieséses szakasznak, halálra van ítélve. Legtöbbször ennek esett áldozatául a Juventus és a Bayern München, és ezt nyögi évek óta a PSG is.

Szerdán már felidéztük a párizsiak Barcelona elleni tragédiáját, a történelem pedig szerda este megismételte önmagát.

Pedig mi másból tanulhattak volna Tuchelék, és vehettek volna intő példát, ha nem a két évvel ezelőtti kudarcból?

Az Old Traffordon aratott 2-0-s diadal után itt is lefutottnak tűnt a párharc, mégis beleléptek ugyanabba a folyóba. Nyilván szerencse is kellett az angolok sikeréhez, de a mondás szerint azt csak az a csapat érdemli ki, amelyik tesz is érte.

Az ezer sebből vérző United pedig minden tőle telhetőt megtett, várta, és kegyetlenül kihasználta a kínálkozó lehetőséget,

míg a PSG érthetetlen módon őrizte egygólos előnyét, és nem mert kockáztatni.

A Manchester United csodát tett a PSG elleni visszavágón Forrás: AFP/Anne-Christine Poujoulat

Mert hiába Neymar és Cavani sérülése, Solskjaernak kis túlzással a B csapatát kellett pályára küldenie a Parc des Princesben, a hiányzókat tekintve is sokkal nehezebb dolga volt. Mégis elhitette játékosaival, hogy lehet keresnivalójuk,

folyamatosan motivált, biztatott, együtt élt a játékkal az oldalvonal mellett, ez a mentalitás pedig átragadt a futballistákra,

és a legvégén eredményre vezetett.

Kylian Mbappé a Parc des Princes Stadion gyepén a PSG kiesése után Forrás: AFP/Martin Bureau

Hogy ezek után mi lesz Thomas Tuchel (és Lőw Zsolt) sorsa, az jó kérdés, az újabb francia bajnoki cím ugyanis szinte semmiért nem fogja kárpótolni a vezetőséget. Ők azt szeretnék, ha a csapat a Bajnokok Ligájában alkotna maradandót, trófeát nyerne, de minimum döntőt játszana.

Ehhez képest a PSG még soha nem élte túl a BL-ben a negyeddöntőket,

egy évet pedig minimum megint várnia kell, hogy megtörje ezt a negatív szériát. Hogy egy klasszikussal éljünk: van, amit nem lehet pénzért megvenni. Erre kellene rádöbbennie a katari elnöknek is, mert amíg szupersztárokra és egyénekre helyezi a hangsúlyt a csapatépítés helyett, a Paris Saint-Germain továbbra is nevetség tárgyát képezi majd.

A Bajnokok Ligájában legalábbis egészen biztosan.

Mindenesetre mindkét csapat életében szokatlan félév következik. A Real ebben a szezonban már semmit sem nyerhet, a PSG meg már hetekkel ezelőtt bajnoknak érezhette magát Franciaországban. A szeptemberig tartó időszak a két óriásnak úgy telik majd el, hogy a teljes érdektelenség közepette múlathatják idejüket.

A Bajnokok Ligájában ugyanis legközelebb 2019 szeptemberében játszhatnak meccset.