Társoldalunk:

Az AS Roma kirúgta az edzőjét a BL-búcsú után

2019.03.07. 18:40

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AS Roma a hivatalos honlapján jelentette be, hogy menesztette a csapat eddigi vezetőedzőjét, Eusebio Di Francescót.

Az olasz sajtó a nap folyamán már előre vetítette, hogy Di Francescónak a pozíciója veszélybe került a Porto elleni BL-búcsú után, amelyet csütörtök este a klub hivatalosan is megerősített. A rövid közleményben megköszönték az edzői eddigi munkáját, és sok sikert kívántak neki.

Magam és az AS Roma nevében szeretném megköszönni Eusebio munkáját és elkötelezettségét. Mindig kiváló szakmai munkát végzett, és a klub szükségleteit előbbre helyezte a sajátjánál. Mindannyian sikeres jövőt kívánunk neki" – mondta a klub elnöke, James Pallotta.

Az új edző személyével kapcsolatosan még semmit nem írt a klub, de a sajtóhírek szerint Di Francesco helyét ideiglenesen Claudio Ranieri vagy Christian Panucci veheti át.