Társoldalunk:

A Hali edzője keményen kiosztotta a galamblelkű magyar bírókat

2019.03.16. 21:17

Az NB I-ben szombaton lejátszott Ferencváros–Haladás (2-0) mérkőzés után a vendégek szakvezetője, Horváth Ferenc nem fogta vissza magát, amikor az M4 Sport kamerája előtt a mérkőzés értékelésére kérték.

A kiesés elől menekülő csapatnak minden pontra szüksége lenne, így nyilván roppant kellemetlenül érintette őket, amikor a Ferencváros a 70. percben nemcsak megszerezte a vezetést, de Karakó Ferenc játékvezető még a meccs addigi legjobbját, a 102-szeres válogatott kapust, Király Gábort is kiállította "reklamálásért és káromkodásért". Íme az eset:

„Pisilhetünk mi mindenfelé, de széllel szemben nem lehet, erre rájöttünk most is. Sajnos kiállítottak egy olyan embert, aki lejátszott 800 meccset piros lap nélkül és még azt sem mondta életében, hogy »az Isten fáját!«, nem tudom, mivel bánthatta meg ennyire a játékvezetőt. Az egész mérkőzés fura felfogásban volt vezetve" – értékelte Karakó Ferenc munkáját a két győztes mérkőzés után ismét vereséget szenvedő Haladás szakvezetője. Aki egyébként rosszul emlékszik, mert 1995-ben egy BVSC–Haladás meccsen Juhos Attila játékvezető is kiállította az akkor még csak 19 éves reménységet.

„A probléma az, hogy pont a Fradinak és a kupacsapatainknak vezetik így a mérkőzéseket, aztán kikerülünk a nemzetközi porondra, ott előkerülnek a férfiak és nézegetnek a játékosaink, hogy hol van a galamblelkű magyar bíró, aki ezeket mind lefújja. Sajnos ezen is változtatnunk kell, ha nemzetközi szinten is hozzá akarunk tenni valamit. Azt viszont el kell ismerni, hogy a Fradi egy remek csapat, nagyon jól játszott ma is, megérdemelten nyert, még akkor is, ha nem volt minden rendben a gólokkal" – zárta mondandóját Horváth.