Marco Rossi még nem tudja, hogy Szoboszlai bemutatkozik-e a válogatottban

Marco Rossi, Korhut Mihály
Marco Rossi és Korhut Mihály is bizakodó a finnek elleni meccs előtt
Vágólapra másolva!
A Szlovákia-Magyarország Eb-selejtező előtt az MLSZ szervezésében Marco Rossi megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját, amelyen a szövetségi kapitányon kívül Korhut Mihályt kérdezhették az újságírók Telkiben.

Marco Rossi helyzetjelentéssel kezdte a sajtótájékoztatót.

A szlovákok elleni meccsel kapcsolatban Marco Rossi taktikai részleteket természetesen nem akart elárulni, de annyit elmondott, hogy a stratégián kívül legalább annyira fontos lesz, hogy a csapat mentálisan és fizikálisan is felkészüljön, csak úgy érhetünk majd el szép eredményt.

„Ami a szlovák csapatot illeti, nagyjából tudjuk, milyen összeállításban és felállásban lépnek majd pályára, ismerjük a játékosokat is, eszerint készítjük fel a mi futballistáinkat.”

A szövetségi kapitány Szoboszlai Dominikról is véleményt formált, aki az Európa-ligában és a hétvégi bajnokin is kezdő volt a Salzburgban – előbbin gólpasszt adott, utóbbin ő maga is betalált.

„Soha nem lehet olyan csapatot összeállítani, hogy mindenkinek, a szurkolóknak, vagy akár az újságíróknak is megfeleljen. Természetesen

Marco Rossi és Korhut Mihály is várja a szlovákok elleni meccset Forrás: mlsz.hu

Dzsudzsák Balázsról is szót ejtett a kapitány, aki szerinte jobb állapotban van, mint az őszi Nemzetek Ligája-meccseken, de az ő játékáról sem döntött még.

Korhut Mihály jó állapotban érkezett a válogatotthoz, főként, mert új klubjában, a görög Arisz Szalonikiben egyből alapemberré vált.

„Nemcsak papíron, a gyakorlatban is erősebb a görög bajnokság, mint az izraeli. Nagyobb a tempó, több a párharc, úgyhogy nem bántam meg, hogy a télen váltottam. Jó formában vagyok, de természetesen nem érzem biztosnak a helyem a csapatban, azért mindenkinek meg kell küzdenie. A hangulat nagyon jó, mindenki felkészült az előttünk álló két komoly mérkőzésre, amelyeken szeretnénk a lehető legjobb eredményeket elérni.

A szokásosnál sajnos kevesebb időnk jutott a közös felkészülésre, így ezen a néhány edzésen keményebben dolgozunk,

illetve külön mindenki videókat kapott a szlovák játékosokról, ki-ki a posztja szerint, így remélhetőleg nem tudnak majd meglepetést okozni nekünk.”