Vágólapra másolva!
Sallói István korábbi magyar válogatott labdarúgó szerint Szoboszlai Dominikot be kell tenni a csapatba, mivel nem ijed meg a kihívásoktól, miközben a szabadrúgásaival komoly pluszt tud adni Marco Rossi szlovákok és horvátok ellen készülő együttesének. Sallói minderről a DIGI Sport híradójának nyilatkozott.

„Be kell tenni a csapatba. Dominik egy nagyon jó versenyzőtípus, aki nem »tojja össze magát« a feladattól, és bármikor lehet rá számítani, azt a teljesítményt, amit ő tud, bármikor tudja hozni, és kiegyensúlyozottan tud teljesíteni.

Ezt már az egész ország megcsodálhatta, amikor az U17-es, U19-es válogatottakban játszott. De felnőtt szinten is ugyanúgy lövi a szabadrúgásokat, úgyhogy egy olyan pluszt tud adni a magyar válogatottnak, ami jelen pillanatban nincs” – nyilatkozta Sallói István a Sport24-nek.

Szlovákia 27., Magyarország 51. a FIFA-világranglistán, és míg csütörtöki Eb-selejtezős ellenfelünk összértéke 173, addig a Rossi-csapaté csak 55 millió euró. Ehhez hozzájön, hogy az ellenfélnek még úgy is hét topligás játékosa van, hogy a Kínába szerződött Marek Hamsík már nem számít annak. „Nekem egyáltalán nem tetszik a (magyar keret) abból a szempontból, hogy akkor lehet a magyar válogatottnak reális esélye, ha az öt top ligából érkeznek a keretbe a játékosaink. De ez messze nem így van. Nagy Ádám nem is játszik egyáltalán a Bolognában, Szalai Ádám idén szerepel a Hoffenheimben, hál' istennek egyre többet, Gulácsi Péter meghatározó a Leipzigben, de aztán – a szintén lipcsei Willi Orbánnal kiegészülve – körülbelül ennyi is a topligából érkező játékosunk. Így nagyon-nagyon nehéz dolga van a mindenkori szövetségi kapitánynak” – fogalmazott az 1993-ban az év magyar labdarúgójának választott Sallói.

Szerinte Dzsudzsák Balázsnak igenis a válogatottban van a helye. „Vannak, akik soha nem bocsátják meg neki, hogy a PSV-ből nem egy topklubba, hanem az Anzsi Mahacskalába igazolt, ezt végigcipeli az egész karrierjén, a hátterével senki nem foglalkozik igazából. Dzsudzsák az elmúlt évtized legkiemelkedőbb magyar játékosa, és ha játszik a következő két mérkőzésen, akkor százszoros válogatott lesz, ami nagyon nagy dolog. Európa-szerte a legismertebb magyar játékos, szenzációs bal lába van” – véleményezte a DIGI Sport szakértője az Al-Ittihad Kalba légiósát.

Gulácsi Péternek pedig a reflexei szenzációsak; a statisztikák szerint a védési hatékonyság tekintetében a Leipzig kapusa a negyedik legjobb Európában – Gianluigi Buffonnal holtversenyben. „Van köze Szoboszlai Dominikhoz, a Salzburg-Lipcse egy nagyon szépen felépített vonal, a fiatal tehetségeket felismerik, felépítik, és Gulácsi is ide került be. Volt neki egy liverpooli kitérője, ott még nem tudta megugrani azt a szintet, ahol most tart. Hiszen jelenleg már, azt gondolom, Európa egyik legjobb kapusáról beszélünk, és ez a magyar válogatott szempontjából létfontosságú.”

Hogy a szlovákok ellen mire lesz elég Szoboszlai lendülete, Dzsudzsák bal lába és Gulácsi remek kapusformája, az csütörtök este 20.45-kor derül majd ki.