Vágólapra másolva!
2016-ban hiába nyert FA-kupát a Manchester United menedzsereként a holland Louis van Gaal, nem folytathatta a munkát, helyére az a José Mourinho érkezett, aki már szintén nincs a klubnál, őt a norvég Ole Gunnar Solskjaer váltotta decemberben. A holland azóta visszavonult, Dél-Portugáliában él, ahol a BBC riportere beszélgetett vele.

Van Gaal szerint az a kupasiker volt pályafutása egyik legnagyobb diadala, ugyanis úgy nyerte meg, hogy „hat hónapig a nyakában lihegtek", ezért pedig még mindig haragszik a klub igazgatójára, Ed Woodwardra.

Van Gaal elmondta, a 2014-os vb után hívta őt a Tottenham is, de ő a szívére hallgatott, Manchesterbe igazolt, ahol két évre akart aláírni, ugyanis korábban azt ígérte a nagymamájának, hogy 65 évesen visszavonul majd. Végül engedett a nyomásnak, háromra írt alá.

Louis van Gaal és Wayne Rooney a 2016-os FA-kupa döntője előtt Forrás: AFP/Ian Kington

Manchesterben hét játékos is 30 fölött volt, fiatalítani kellett, de emellett az első évben sikerült bejutni a Bajnokok Ligájába is, de a második idényben már nem remekelt a csapat a hollanddal.

„El tudtam képzelni, hogy Mourinho követ majd. Jó edző, sok trófeával, de

Tudta, hogy ez lesz az utolsó munkám, és hat hónapig tartotta a száját, miközben nekem minden héten úgy kellett nyilatkoznom, hogy mindenki az utódomról pletykált. A kupagyőzelem után Ed azt mondta, azért vált, mert én már csak egy évig lennék itt, Mourinho pedig adott esetben tovább. Magángéppel vitetett vissza Portugáliába, amit értékelek, de a kifogása nem volt a legjobb" – mondta Van Gaal.

Hogy mi nem működött?

„Azt mondják, unalmas volt a taktika, de támadni próbáltunk. Ellenünk mindenki védekezni akart, de nem tudtuk úgy fokozni a tempót, ahogy kellett volna. Wayne Rooney lett volna a 10-es, de Robin van Persie már nem bírta a Premier League tempóját, így Rooney lett a legjobb csatárunk. Di Maria egyik poszton sem tudott jól játszani, nem bírta az ellenfelek nyomását. Schweinsteiger folyamatosan sérült volt, Falcao csak a sokadik csatáropcióm volt, de más nem jött, a kolumbiai pedig sérülten érkezett, ezért is vettük csak kölcsön" - mondta a holland.

Louis van Gaal mindent megtett a sikerért Forrás: AFP/Oli Scarff

És mi van azóta?

„Az utódom beparkolta a buszt a kapu elé, és kontrákra játszott, de a mostani edző is ugyanezt teszi. Az a különbség Mourinho és Solskjaer között, hogy Solskjaer nyer. Az igaz, hogy jobb a hangulat, Paul Pogba más poszton szerepel, ahol sokkal jobb teljesítményre képes. Most úgy játszanak, mint Ferguson alatt, védekeznek és kontráznak. Vannak, akik szerint ez jobb, mint az én unalmas taktikám. Ezt is elfogadom" – mondta Van Gaal, aki szerint nem ártana egy sportigazgató a csapathoz, mert most gazdasági társaságra jobban hasonlít a klub, mint egy focicsapatra, és ebben szerinte Ferguson is egyetért vele.

Louis van Gaal mindig híres volt arról, hogy lehetőséget adott a fiataloknak, nála debütál például Clarence Seedorf, Patrick Kluivert, Edwin van der Sar, Carles Puyol, Xavi, Andres Iniesta, Thomas Müller vagy éppen Marcus Rashford.

Louis van Gaal állította először csapatba Marcus Rashfordot Forrás: DPPI/Matt West

„Mourinho valahol azt mondta, hogy csak a szükség miatt állítottam be a fiatalokat, de ez nem igaz. A United 30-as keretéből 23-ast csináltam, és elkezdtem beépíteni a fiatalokat. Az olyan edzők, mint Mourinho, soha nem adnak lehetőséget a fiataloknak. Öt perc nem elég, de tíz sem, amennyit Solskjaer ad. Nem jó, ha túl sok tapasztalt játékos van a pályán, mert akkor bekapcsol a robotpilóta, kell a fiatalok lendülete és képzelőereje."

A BL-ben a City sikerének örülne.

A legjobb nyolc közül három csapatot, az Ajaxot, a Barcelonát és a Unitedet is vezette, de a Manchester City sikerének örülne.

„Mindenki azt mondja, a Barcelona a legjobb, de nem. A Manchester City és a Liverpool is inkább csapat, mint a Barcelona. Az én filozófiám az, hogy a legjobb csapat nyerjen, ez pedig a City" – mondta Van Gaal.