Társoldalunk:

Zidane érkezésével mintha trófeát nyert volna a Real Madrid

2019.03.28. 19:38

A spanyol válogatott Alvaro Odriozola szerint Zinedine Zidane visszatérése a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjára olyan, mintha az együttes nyert volna egy trófeát.

A 46 éves francia szakember tavaly májusban, a sorozatban harmadik Bajnokok Ligája-győzelem után hagyta el a királyi gárdát, de tíz hónappal később, Santiago Solari márciusi menesztése után visszatért a kispadra. Solari előtt, tavaly október végéig Julen Lopetegui irányította a madridi sztárcsapatot.

A Real március 5-én 4-1-re kikapott hazai pályán a holland Ajaxtól a BL nyolcaddöntőjének visszavágóján, és 5-3-as összesítéssel kiesett. Zidane vezetésével aztán az első bajnoki mérkőzését 2-0-ra nyerte az együttes március 16-án, vasárnap este pedig a sereghajtó Huescát látja vendégül a Santiago Bérnabeu Stadionban.

Alvaro Odriozola nagyon örül Zidane visszatérésénekForrás: AFP/Gabriel Bouys

"Zidane visszatérése reményt adott a szurkolóinknak, és mi játékosok is nagyon boldogok vagyunk" - nyilatkozta Odriozola, hozzátéve, hogy az edző már vele is elbeszélgetett a játékának erősségeiről és gyengébb pontjairól. "Zizou mindig elmondja az igazságot, a futballisták pedig értékelik az ilyen típusú őszinteséget."

A Real 28 forduló után harmadik a spanyol bajnokságban, és 12 ponttal van lemaradva a címvédő és listavezető FC Barcelonától, így kicsi az esélye arra, hogy az idén trófeát nyerjen. A Király Kupából az elődöntőben esett ki, legyőzője az ősi rivális Barcelona volt.

"Hullámvasúthoz hasonló ez a szezon, de nagyon fontos, hogy önkritikusak legyünk és jó leckének fogjuk fel ezt" - jelentette ki Odriozola, aki tavaly júliusban szerződött a fővárosba a Real Sociedadtól.

"A Real Madridnál játékosként nagyon sokat tanulsz, itt egy idény felér három másikkal, a hetek pedig hónapoknak tűnnek" - tette hozzá a válogatott védő.