Vágólapra másolva!
A kínai másodosztályú labdarúgó-bajnokságban már bevezették a videobírót, ám egy friss felvétel szerint a VAR-rendszer használata még erősen kezdetleges.

A Sanghaj Senhszin–Hejlungcsiang Lava Spring FC mérkőzés 58. percében a – 31. perctől kezdve emberhátrányban játszó – vendégek megszerezték a második góljukat, ám a játékvezető az asszisztens jelzésére les miatt érvénytelenítette a találatot.

Hiába a VAR, egy papírlap segítségével hoztak rossz ítéletet Forrás: Origo

A visszajátszások alapján téves ítélet született, ennek megváltoztatásában azonban segíthetett volna a VAR. A videobírós szobában viszont hiába volt három ember, öt monitor és minden szükséges technikai felszerelés

a rossz döntés módosításához, az egyik bíró – élő adásban – egy papír segítségével próbálta megállapítani a leshatárt

– vette észre az nso.hu.

Az első visszajátszásra is egyértelműen

rossz ítéletet végül nem is változtatták meg, így érvénytelenítették a Hejlungcsiang második gólját

– ráadásul a folytatásban a Sanghaj Senhszin 2–1-re fordított, így a vendégek, többek között az óriási játékvezetői hiba miatt, pont nélkül maradtak.

A meg nem adott gól és a papírlap segítségével meghozott VAR-döntés: