Vágólapra másolva!
A magyar válogatott Szoboszlai Dominikot március hónap legjobb játékosának választották meg a Red Bull Salzburgnál a szurkolók. Az osztrák klub négy játékost nevezett meg, akikre szavazhattak a drukkerek, végül nagy fölénnyel a 18 éves játékos nyert.

Szoboszlai Dominik a szavazatok 68 százalékát gyűjtötte be,

mögötte a második helyen Albert Vallci végzett 13 százalékkal. A csapat gólfelelőse, Munas Dabbur lett a harmadik 11 százalékkal, míg Stefan Lainert a szavazók 7 százaléka látta a legjobbnak.

Szoboszlai Dominik 68 százalékkal lett első Forrás: Origo

A hatalmas fölény egyáltalán nem meglepő, mivel a 18 éves focista márciusban 30 ezer néző előtt gólpasszal segítette csapatát első Európa-liga meccsén a Napoli elleni kiesés alkalmával, majd a bajnokságban az FC Wacker Innsbruck ellen megszerezte az első találatát, ráadásul Szoboszlai életében először játszott a magyar válogatottban is.