Társoldalunk:

Dibusz Dénes magára vállalta a vereséget

2019.04.03. 22:15

A Vidi kettős győzelemmel, a Ferencvárost kiejtve jutott tovább a Magyar Kupában, és a Debrecennel játszik majd a döntőért. A Fradi kiállított kapusa, Dibusz Dénes szerint jogos volt a kiállítása, Lanzafame véletlenül saját csapattársának okozott sérülést, miközben a fehérváriak abban reménykednek, a Fradi kiejtésének a bajnoki címre is lehet hatása.

A Vidi jutott a Magyar Kupa elődöntőjébe, miután az idegenbeli 2-1 után hazai pályán 2-0-ra nyert a fehérvári meccsen. A Vidi az első meccsen megszakította a zöld-fehérek 30 mérkőzésből álló hazai veretlenségi sorozatát, majd ki is ejtette a kupából a bajnoki listavezetőt.

A visszavágót alapvetően meghatározta Dibusz Dénes kiállítása. A Fradi kapusa a 7. percben ütközött a kilépő Marko Scepoviccsal, amiért Kassai Viktor piros lapot adott neki. A játékvezetőt innentől kezdve minden ítélete után szidta a Fradi-tábor.

A Fradiba csereként állt be Holczer Ádám a kiállítás után, aki legutóbb decemberben védett tétmeccsen a kupában, de nem rajta múlt, hogy a budapestiek nem tudták ledolgozni a hátrányukat. A Fradi egyébként legutóbb 2017 decemberében nyert a bajnoki címvédő Vidi ellen.

A második félidőben Boban Nikolov gólja végleg eldöntötte a párharcot, majd a kilenc emberrel küzdő Fradi kapott még egyet Milanovtól. Haratin ekkor már nem lehetett a pályán, miután saját csapattársa, Lanzafame csúnyán az arcába fejelt egy felugrásnál, az ukránt be is kisérték az öltözőbe.

Az első diagnózis alapján eltört Igor Haratin orraFotó: Szabó Gábor - Origo

„Jól kezdtünk, támadólag léptünk fel, az történt a meccs elején, amit szerettünk volna" – kezdte az értékelést a szomorkodó Dibusz Dénes. „A kiállításom előtt jött egy hosszú indítás, úgy éreztem, ki kell lépnem. A védő mögé esett be a labda, sajnos volt egy minimális ütemkésésem.

Dibusz Dénes a visszajátszások alapján elismerte, jogos volt a kiállításFotó: Szabó Gábor - Origo

Már vissza is néztem az esetet, ugyanis a pályán nem éreztem annyira súlyosnak, nem nézett ki ennyire rosszul, mint a lassításokon. Oldalról azért látszódott, hogy súlyosnak tűnő szabálytalanság volt, adható volt érte a piros lap, amit sajnálok, mert jól kezdtük a meccset, volt pár lehetőségünk 0-0-nál. A Vidi-játékosok nem kockáztatattak, próbálták tartani a labdát. A második félidő elején, ha gólt lövünk, lehetett volna másképp, de sajnos az én hibámból ez most így alakult, nem maradt igazi esélyünk a jó eredmény elérésére. Mindenki nagyot küzdött és mindent megtett, kilenc emberrel viszont már végképp nem maradt remény, koncentrálnunk kell a bajnokságra."

Davide Lanzafame saját csapattársával ütközöttFotó: Szabó Gábor - Origo

Davide Lanzafame szerint is innentől a bajnoki címre kell fókuszálniuk a zöld-fehéreknek.

„Ezt a meccset magunk mögött kell hagyni és fel kell készülnünk a bajnokira, ugyanis a bajnokságot meg akarjuk nyerni. Előfordul az ilyesmi, az első tíz percben kaptunk pirosat, ami komplikálttá tette a helyzetünket, de megyünk tovább. Igor Haratinnal szerencsétlenül ütköztünk, sajnos meg is sérült. Kemény fejem van, de azért nekem is fáj. Remélem, nem annyira komoly a sérülése. Szeretném kiemelni a szurkolókat, sokan kísértek el minket és fantasztikusak voltak végig" – mondta a Fradi olasz csatára.

Holczer Ádám, aki Dibusz kiállítása után állt be a Fradi kapujába, nem örült a hirtelen jött lehetőségnek.

Holczer Ádám két gólt kapott, de nem rajta múlt a vereségFotó: Szabó Gábor - Origo

„Nem mondanám, hogy feszélyezett, hogy be kell állnom, az sokkal inkább zavart, hogy eggyel kevesebben voltunk, és két gólt kellett volna szereznünk, ami nem is sikerült. A lélektani előny talán most a Vidinél van, de ennek nem tulajdonítanék túl nagy jelentőséget. Az első meccsen két pontrúgás után voltak eredményesek, ma pedig már kényszerhelyzetben voltunk, kevesebben is voltunk, nem is tudtunk dominálni, a Vidinek így egy könnyebb visszavágója lett. Nekünk nem is kell ezen rágódnunk sokat, a bajnokságban van nyolc pont előnyünk, jön még hozzánk a Vidi, ebből kell kiindulnunk. A kezünkben a sorsunk, a bajnokságot kell megnyernünk. A hangulat az öltözőben nem volt túl rózsás, tovább akartunk jutni, nem is lehetett más célunk. Sajnos Haratin orra nem nézett ki túl jól, remélem, hamar felépül."

A túloldali öltözőből természetesen sokkal vidámabb játékosok érkeztek.

Kovácsik Ádámnak, a Vidi kapusának nem volt sok dolgaFotó: Szabó Gábor - Origo

„Természetesen befolyásolta a meccset a korai kiállítás, de nem csak a mai, hanem a két meccs alapján mondom, a jobb csapat jutott tovább" – kezdte a Vidi kapusa, Kovácsik Ádám. „Remélem, ennek a sikernek hatása lehet a bajnokságra is. Sajnos a Fradi eredményeit nem tudjuk befolyásolni, csak szurkolhatunk, hogy bukjanak minél többet. Nekünk magunkra kell koncentrálnunk, jó szériában vagyunk, de nehéz meccsek jönnek. 2017 decembere óta nem kaptunk ki a Fraditól, ennek örülök, és annak is, hogy az egymás elleni meccseken megérdemelten nyerünk folyamatosan. Jobbak vagyunk, érezhetően nem kicsit, hanem nagyon nem szeretnek ellenünk játszani, próbáljuk ezt a sorozatot tartani."

A fehérváriak csapatkapitánya, Juhász Roland is azt mondta, ameddig van esély, küzdeni fognak a bajnoki címért.

Juhász Roland ezúttal is jól fogta össze a fehérvári védelmetFotó: Szabó Gábor - Origo

„Viszonylag simának tűnt ez a meccs, többen is voltunk, ennek ellenére nem mondanám, hogy mi domináltunk, de kontroláltuk a meccset. Volt pár kósza lehetősége a Fradinak, de ezek is a mi hibáinkból adódtak. Ma pont annyit adtunk ki magunkból, amennyit kellett. A sérültekről nem tudok pontosat mondani, remélem, nem komoly Scepovic és Elek Ákos sérülése. A sok ápolás ellenére nem volt ez egy durva meccs. Remélem, hétvégére mindenki rendben lesz, ugyanis sorozatban fontos meccseink következnek. Az NB I-ben kevés meccs maradt, sok a Fradi előnye is, de ameddig esély van, küzdeni fogunk a bajnoki címért. Azért is nehéz a helyzetünk, mert az ellenfelek, akik a Fradihoz mennek nem biztos, hogy tíz ezer ember előtt úgy tudnak játszani, ahogy az nekünk jó lenne. Nem mindenki tud alkalmazkodni az ilyen hangulathoz. A Fradi otthon nem sok meccset fog bukni, de ameddig van matematikai esély, addig menni fogunk, ahogy tettük azt tavaly is. Akkor is kikiáltották a Fradit bajnoknak már a szezon vége előtt. Most azért sok az előnyük, de végig küzdeni fogunk."

A meccs után nem sokkal sorsoltak is a Magyar Kupában, a Vidi a Debrecennel találkozik az elődöntőben, a másik ágon a Budapest Honvédnak a Soroksár jutott.

Az első mérkőzéseket április 16-17-én, míg a visszavágókat egy héttel később, április 23-24-én rendezik. A döntőt május 25-én rendezik a Groupama Arénában.