Vágólapra másolva!
Az olasz labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának záró mérkőzésén a Nagy Ádámmal felálló Bologna 4-1-es vereséget szenvedett az Atalanta vendégeként. A hazaiak elképesztő napot fogtak ki: szépségdíjas gólokat lőttek, és már negyedóra elteltével 4-0-ra vezettek.

Mindkét csapat jó formában várta a találkozót. A Bajnokok Ligája indulásért harcoló Atalanta a legutóbbi négy mérkőzésén 10 pontot szerzett, míg a kiesés elől menekülő, 17. helyezett Bologna az utolsó három találkozóját megnyerte.

Nagy Ádám bekerült a Bologna kezdőjébe, ami óriási meglepetés volt, ugyanis Szinisa Mihajlovics januári kinevezése óta a 31-szeres magyar válogatott középpályás mindössze 15 percnyi játéklehetőséget kapott.

Nagy Ádám (középen) legutóbb december 26-án, a Lazio elleni bajnokin kezdett Forrás: Bologna Fc 1909/Twitter

Sok örömben azonban nem lehetett része, ugyanis az Atalanta már a 3. percben megszerezte a vezetést Josip Ilicic bombagóljával.

Másfél perccel később az Atalanta már kétgólos előnyben volt. A szlovén támadó egy gyönyörű bicikli-csel után kiszorított szögből lőtt szépségdíjas gólt.

A 9. percben lényegében eldőlt a mérkőzés. A kétgólos Ilicic remek labdát tálalt Hans Hateboer elé, a holland védő pedig 11 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot.

Negyedóra elteltével az Atalanta már négygólos előnyre tett szert. Egy előrevágott labdával Duván Zapata indult meg, az ötösön belül Geancarlo Gonzalez mellett megcsinált egy sarkozás cselt, majd nagy erővel a bal felső sarokba lőtt.

Az Atalanta 87 év után az első csapat a Serie A-ban, amelyik négy gólt lőtt az első negyedórában. Legutóbb ilyenre 1932-ben volt példa egy Juventus-AS Roma mérkőzésen, amelyet végül a torinói csapat nyert 7-1-re.

A második félidőben a Bologna már a tisztes helytállásért játszott, és az 54. percben szépíteni tudott. A korábbi Atalanta-játékos, Riccardo Orsolini éles szögből lőtt gyönyörű szabadrúgásgólt.

A 60. percben a góllövőlista második helyen álló Zapata szerzett újabb gólt, de Gianluca Rocchi játékvezető nem adta meg a találatot, mert a kolumbiai csatár kezezett mielőtt közelről a hálóba lőtt volna. A gól így elmaradt, de villant a sárga lap, ami érzékenyen érintheti az Atalantát, ugyanis Zapatának ezért ki kell hagynia az Inter elleni hétvégi rangadót, ami sorsdöntő lehet a BL-szereplés szempontjából.

A gólkirályjelölt Zapata nagyon fog hiányozni az Inter elleni rangadón Forrás: AFP/Miguel Medina

Az utolsó 30 percben az Atalanta már láthatóan tartalékolt a hétvégi mérkőzésre, míg a Bologna becsülettel próbálkozott, de nem tudott veszélyes helyzeteket kialakítani. Nagy Ádám három hónap után ismét végigjátszott egy meccset a Serie A-ban, de csapata nehéz helyzetben van.

Győzelmével az Atlanta egy pontra megközelítette a negyedik, Bajnokok Ligája-szereplést jelentő helyen álló AC Milant, míg a Bologna továbbra is a 18. kieső helyen áll a tabellán, egy ponttal lemaradva a 17. Empoli mögött.

A másik csütörtöki mérkőzésen a Sassuolo simán, 4-0-ra legyőzte a sereghajtó Chievót. Sikerükkel a hazaiak a 11. helyre léptek a tabellán, a vendégcsapat pedig tovább közeledett a kiesés felé. A veronai együttesnek nyolc fordulóval a vége előtt 17 pont a hátránya a jelenleg 17., bennmaradó helyen álló Empolival szemben.

Serie A, 30. forduló:
Atalanta-Bologna 4-1 (4-0)
Sassuolo-Chievo 4-0 (2-0)

1. félidő
15Duvan Zapata
15Remo Freuler
9Josip Ilicic
9Hans Hateboer
5Marten de Roon
5Josip Ilicic
3Josip Ilicic
3Gianluca Mancini
2. félidő
90Remo Freuler
87Juan Manuel Valencia
87Hans Hateboer
86Arturo Calabresi
83Erick Pulgar
67Giancarlo Gonzalez
64Nicola Sansone
63Josip Ilicic
60Duvan Zapata
54Riccardo Orsolini
51Giancarlo Gonzalez
46Alejandro Gomez
Összeállítások
Atalanta3-4-1-2
Bologna4-2-3-1
Football Pálya
0
Marco
Varnier
2
Rafael
Toloi
95
Pierluigi
Gollini
23
Gianluca
Mancini
6
Jose
Luis Palomino
5
Andrea
Masiello
33
Hans
Hateboer
15
Marten
de Roon
11
Remo
Freuler
8
Robin
Gosens
10
Alejandro
Gomez
14
Federico
Mattiello
22
Mattia
Destro
28
Lukasz
Skorupski
33
Arturo
Calabresi
3
Giancarlo
Gonzalez
4
11
Ladislav
Krejci
17
Godfred
Donsah
5
Erick
Pulgar
7
Riccardo
Orsolini
8
Nagy
Ádám

Atalanta

Kezdők
0Marco Varnier
2Rafael Toloi
95Pierluigi Gollini
23Gianluca Mancini
3
6Jose Luis Palomino
5Andrea Masiello
33Hans Hateboer
87
9
15Marten de Roon
5
11Remo Freuler
90
15
8Robin Gosens
10Alejandro Gomez
46
72Josip Ilicic
63
9
5
3
91Duvan Zapata
60
15
1Etrit Berisha
31Francesco Rossi
7Arkadiusz Reca
17Roberto Piccoli
19Berat Djimsiti
21Timothy Castagne
22Matteo Pessina
41Roger Ibanez
44Dejan Kulusevski
88Mario Pasalic
99Musa Barrow
Cserék

Bologna

Kezdők
14Federico Mattiello
22Mattia Destro
28Lukasz Skorupski
33Arturo Calabresi
86
3Giancarlo Gonzalez
67
51
4Lyanco
11Ladislav Krejci
17Godfred Donsah
5Erick Pulgar
83
7Riccardo Orsolini
54
8Nagy Ádám
10Nicola Sansone
64
91Diego Falcinelli
1Angelo da Costa
6Nehuen Paz
9Federico Santander
15Ibrahima Mbaye
16Andrea Poli
18Filip Helander
19Juan Manuel Valencia
87
21Roberto Soriano
23Danilo
24Rodrigo Palacio
31Blerim Dzemaili
35Mitchell Dijks
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 27 23 1 3 69-13 56 72
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Juventus 27 17 4 6 42-21 21 57
V
V
D
GY
V
I
3.
AC Milan 28 17 6 5 53-36 17 56
GY
V
V
D
GY
I
4.
Bologna 27 14 4 9 41-24 17 51
GY
GY
GY
GY
GY
I
5.
AS Roma 27 14 8 5 52-33 19 47
GY
V
GY
GY
GY
I
6.
Atalanta 27 14 9 4 49-30 19 46
GY
GY
D
V
V
I
7.
SSC Napoli 27 12 8 7 42-31 11 43
V
D
D
GY
GY
I
8.
ACF Fiorentina 27 12 9 6 39-30 9 42
GY
V
D
GY
D
I
9.
Lazio 27 12 11 4 32-29 3 40
GY
V
GY
V
V
I
10.
Monza 28 10 9 9 32-36 -4 39
D
GY
GY
GY
V
I
Teljes lista