Korábbi Fradi-játékos is támogatta a magyar himnusz betiltását

Dunaszerdahely MOL Aréna DAC - Slovan Bratislava szlovák bajnoki mérkőzés
Vágólapra másolva!
Csütörtökön óriási felháborodást váltott ki Felvidéken és Magyarországon egyaránt, hogy a szlovák parlament egy törvénymódosítással betiltaná külföldi himnuszok, így a magyar himnusz eljátszását és eléneklését nyilvános rendezvényeken.

A jogszabály, ami május közepén lépne hatályba, súlyos pénzbírság kiszabását teszi lehetővé, akár 7 ezer euróval (2,2 millió forint) is sújthatják a vétkeseket, amit a magyar ajkúak botrányosnak minősítettek. A külföldi himnusz éneklését csak akkor engednék meg, ha hivatalos külföldi delegáció van a helyszínen.

„A magyar kormány elfogadhatatlannak tartja az esetet”

– reagált Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a tegnapi kormányinfón. A jogszabályt a szlovák sajtó csak lex DAC-nak hívja, mert a szlovákiai magyarok körében rendkívül népszerű dunaszerdahelyi focicsapat, a DAC miatt nyújthatták be, ugyanis minden hazai meccsük előtt tízezer szurkoló énekli el a magyar himnuszt.

Egy exfradista is javasolta a magyarokat megalázó új szlovák törvényt Fotó: Mudra László - Origo

Az előterjesztők között két volt focista is van, és különösen pikáns az, hogy egyikük, Tibor Jancula a DAC-ban focizott a kilencvenes években, sőt, később a Fradiban is játszott.

A másik Dusan Titel volt válogatott, jelenlegi képviselő, aki nem is tagadta, hogy a DAC-mérkőzések hangulata dühítette fel. A DAC játékosainak se mindegy, lehet-e himnuszt énekelni, vagy sem, mindenesetre a csapat tulajdonosa, Világi Oszkár jelezte, hogy kész kifizetni az esetleges büntetéseket. „Sokat jelent nekünk, hogy a szurkolók eléneklik nekünk meccs előtt a magyar himnuszt, de elfogadjuk azt is, ha nem lehet” – mondta a Blikknek Vida Kristopher (23), a DAC magyar játékosa.

(Blikk)