Társoldalunk:

Ha nem is könnyen, de nyert a Liverpool a PL-ben

2019.04.05. 23:11

A Liverpool idegenben 3-1-re legyőzte a Southampton csapatát a Premier League 33. fordulójának nyitó mérkőzésén, és újra élre állt a bajnokságban.

A találkozót az előző négy bajnokijából hármat megnyerő, és az utóbbi hetekben kimondottan jó benyomást keltő Southampton kezdte jobban, és Shane Long révén a 9. percben meg is szerezték a haziak a vezetést. Ezt volt az 5000. gól, amit a Pool az angol élvonalban kapott. Az elsőt még 1894 szeptemberében a Blackburn Rovers lőtte nekik. Long előtt utoljára egyébként még 2016-ban lőtt gólt 'Soton-játékos a Poolnak: akkor Sadio Mané volt eredményes, aki azóta már éppen a riválisnál csillogtatja tudását.

Fél óra elteltével Naby Keita fejesével egyenlített az első PL-bajnoki címére hajtó vendég csapat, a hajrában pedig előbb a nyolc meccs óta gólképtelen Mohamed Szalah, majd Jordan Henderson is betalált, biztossá téve a Liverpool sikerét. Szalahnak 69. meccsén ez volt az 50. gólja a Liverpoolban, ennél kevesebb meccsre csak Alan Shearernek (66) és Ruud van Nistelrooynak (68) volt szüksége a félszázas határ eléréshez.

Eredmény, PL, 33. forduló:
Southampton–Liverpool 1-3 (1-1)
gól: S. Long 9., ill. Keita 36., Szalah 80., J. Henderson 86.
szerdán játszották:
Manchester City-Cardiff City 2-0 (2-0)
kedden játszották:
Watford-Fulham 4-1 (1-1)
Wolverhampton Wanderers-Manchester United 2-1 (1-1)
szombaton játsszák:
Bournemouth-Burnley 16.00
Huddersfield Town-Leicester City 16.00
Newcastle United-Crystal Palace 16.00
vasárnap játsszák:
Everton-Arsenal 15.05
hétfőn játsszák:
Chelsea-West Ham United 21.00
A Tottenham Hotspur-Brighton meccset április 23-án rendezik.