Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája slágermeccse a Manchester United-Barcelona összecsapás a negyeddöntők első meccsén. Ole Gunnar Solskjaer csapata az Old Traffordon fogadja a Barcelona csapatát szerda este.

A két csapat egymás elleni mérlege kiegyenlített: tétmérkőzésen négy döntetlen mellett az angolok háromszor, a spanyolok négyszer győztek.

A legutóbbi két összecsapást viszont a Barcelona nyerte meg két góllal, ráadásul mindkettő BL-döntő volt.

A 2009-es, római fináléban 2-0-ra, két évvel később a Wembley-ben 3-1-re nyert a Barca, Messi mindkét meccsen gólt szerzett, és a meccs legjobbja lett.

Lionel Messi a 2011-es BL-döntőben a Manchester United ellen Forrás: AFP/Lluis Gene

2008-ban az elődöntőben futott össze a két csapat, akkor a Camp Nouban egy 0-0 után az Old Traffordon Paul Scholes bombagólja döntött, amivel a döntőbe jutott a United, később pedig meg is nyerte azt a Chelsea ellen.

Azon a meccsen csereként beállt Darren Fletcher is, ő mesélt a BBC-nek kicsit Messiről.

„Akkor tűnik fel, mennyire gyors, amikor a pályán elszalad melletted. Azon az estén sikerült megállítanunk, de 2011-ben a Wembley-ben mindenkit lejátszott a pályáról” – mondta a BBC-nek Fletcher, aki szerint szerda este is Messi játéka lehet a kulcs.

Lionel Messi 2011-ben a BL-trófeával Forrás: AFP/Lluis Gene

„Természetesen Messi még mindig fantasztikus góllövő, de Xavi és Iniesta nélkül már a csapat tempóját is ő diktálja. A Tottenham elleni csoportmeccsen fantasztikusan játszott, lőtt gólt, adott gólpasszt, meghatározta a csapat ritmusát, erre kell tervet készítenie Ole Gunnar Solskjaernak. 2008-ban már sikerült, csapatként voltunk jobbak az ellenfélnél. 2009-ben eltiltás miatt nem lehettem ott a döntőben, azóta Ferguson többször elmondta, mennyire hiányoztam, új taktikát kellett kitalálni, de kikaptunk a 2009-es döntőben. Akkor kezdődött a Barcelona nagy korszaka, ami 2011-ben teljesedett ki, az a döntő teljesen más volt, a padon ültem, és az volt az egyetlen meccsem, amikor azt kellett mondanom, mindenben jobb volt az ellenfél” – tette hozzá Fletcher, aki szerint a Barcelona most is esélyesebb.

„A Barcelona esélyesebb, de sebezhetők is a katalánok, főleg a gyors kontrákkal gyűlt meg a bajuk, ami a United erőssége.

A Barcelonánál lesz többet a labda, ebben biztos vagyok, de a PSG elleni párizsi meccshez hasonló taktikát várok, komoly szerepet kaphat Scott McTominay Messi semlegesítésében, de Nemanja Matic és Ander Herrera játéka is stabilitást adhat” – mondta Fletcher.

Ole Gunnar Solskjaer csodát tett a Manchester Uniteddal, sikerülhet még egyszer? Forrás: NurPhoto/Julien Mattia/NurPhoto/Julien Mattia

A Barcelona január 23-án, Sevillában veszített legutóbb, a spanyol Király Kupa negyeddöntőjének első felvonásán 2-0-ra, de a hazai 6-1-es győzelemmel végül magabiztosan lépett tovább. Az azóta lejátszott 16 tétmérkőzés közül 11-t megnyert öt döntetlen mellett. Ebben az időszakban vendégként kétszer kerekedett rangadón a Real Madrid fölé – 3-0-ra és 1-0-ra nyert –, míg szombaton az Atlético Madrid 2-0-s hazai legyőzésével tett nagy lépést a bajnoki cím felé.

Messi ráadásul bombaformában van, ebben az idényben 43 gólnál és 21 gólpassznál jár.

A manchesteri együttes a bravúros továbbjutást érő 3-1-es párizsi BL-győzelem óta négy mérkőzéséből háromszor kikapott, egyszer az Arsenallal, kétszer a Wolverhampton Wanderersszel szemben maradt alul. A norvég tréner elmondta: még játékosként megtanulta a legendás elődtől, Sir Alex Fergusontól, hogyan kell motiválni a játékosokat, mikor kell higgadtnak maradni, és mikor kell ordibálni. „Nem habozok majd bedugni a hajszárítót a konnektorba, hogy a legjobbat hozzam ki a játékosaimból” –mondta a szakember. Solskjaer ezzel Ferguson azóta legendává vált öltözői kitöréseire utalt, amikor játékosai vállát megfogva olyan közelről ordibált velük, hogy szinte megszáradt a hajuk.

Ole Gunnar Solskjaernak szüksége van egy jó Pogbára Forrás: AFP/Ian Kington

Nagy kérdés, képes lesz-e összekapni magát Paul Pogba, aki a PSG elleni első meccsen kapott piros lapot, azóta egy gólpasszt tud felmutatni kilenc meccsen, miközben előtte tíz meccsen nyolc gól és öt gólpassz volt a mérlege.

„A csapatunk nem egyemberes, de az ilyen meccseken a legjobb Paulra van szükségünk, ezt várja tőle mindenki, hogy az ilyen meccseken főszereplő legyen” – mondta Solskjaer.

Gerard Piqué, a Barcelona védője korábban szerepel a United csapatában is. A keddi sajtótájékoztatón elmondta, pontosan tudják, mire készül az ellenfél, és fel vannak készülve az angol kontrákra.

Solskjaer egyébként viccesen megjegyezte, most is kiegyezne két 3-3-as döntetlennel, mint az 1998-99-es csoportkörben, aminek a végén a norvég góljával BL-t nyert az angol csapat a Bayern ellen.

A Barcelona egyébként 2015 óta nem élte túl a negyeddöntőt, ráadásul napra pontosan egy éve adta le 4-1-es előnyét a Róma ellen, miközben a Manchester Unitednek szerencsés a mai nap, 2007-ben éppen a Romát verte 7-1-re az Old Traffordon.

A szerdai játéknap másik mérkőzésén az Ajax Amsterdam a Juventust fogadja.