NB II: a Vasas gálázott, és egyre közelebb a feljutáshoz

Balajti Ádám és a Vasas is megállíthatatlannak tűnik
Vágólapra másolva!
A labdarúgó Merkantil Bank Liga NB II 32. fordulójában a listavezető Zalaegerszeg hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Kazincbarcikát, így továbbra is magabiztosan menetel az első osztály felé. A szenzációs tavaszt produkáló Vasas ezúttal a Soroksárnak lőtt négy gólt, és már csak öt pont a hátránya a feljutást érő második helyen álló Gyirmóttól, amely a 91. percben bukta el a győzelmet az utolsó Monor otthonában.

A zalaiak bombaformában várták a mérkőzést. A legutóbbi négy fordulóban százszázalékos mérleget produkáltak, miközben győztek a legnagyobb rivális a Gyirmót ellen is. A Kazincbarcika az utóbbi hetekben négy mérkőzésen tíz pontot gyűjtött, így nehéz meccs várt a listavezetőre.

A Zalaegerszeggel a következő szezontól az NB I-ben találkozhatunk Forrás: ZTE FC Zalaegerszeg/Facebook

Dobos Barna csapata sokáig nem is tudta feltörni a vendégek védelmét, azonban a 72. percben a ZTE Zoran Lesjak találatával megszerezte a vezetést, és megnyerte a mérkőzést. A Zalaegerszeg a Gyirmót botlásának köszönhetően kilenc pontra növelte az előnyét a tabellát, és hat fordulóval a vége előtt biztos feljutónak tekinthető.

A Bognár György vezette Budaörs hamar eldöntötte a Budafok elleni találkozót. A Tatabányán megrendezett mérkőzés 11. percében a "hazaiak" Lengyel Béla fejesgóljával szereztek vezetést, majd Csiki Norbert növelte az előnyt. Ezt követően Króner Martin góljával szépített a Budafok, de a 35. percben Csiki újra megvillant, majd a 43. percben a korábbi válogatott Czvitkovics Péter megszerezte a Budaörs negyedik gólját. A folytatásban semmi nem veszélyeztette a BSC győzelmét, igaz a 84. percben még szépítettek a vendégek Kovács Dávid révén.

A Zalaegerszeg első számú üldözője, a második még szintén feljutó helyen álló Gyirmót az utolsó Monor ellen vendégeskedett a III. kerületi TVE Stadionban. A 12. percben a „hazaiak" játékosa, Asztalos Dávid gólhelyzetben lerántotta Szarka Ákost, Lovas László játékvezető pedig azonnal kiállította a monori focistát. A megítélt szabadrúgásból ráadásul Heffler Norbert megszerezte a Gyirmót vezetőgólját. A 35. percben Szarka ugrott ki ziccerben és növelte a vendégek előnyét.

A Gyirmót az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet az utolsó Monor ellen Forrás: Gyirmót FC Győr/Facebbok

Ekkor úgy tűnt, a Gyirmót akár gólfesztivált is rendezhet, de az emberhátrányban játszó Monor feltámadt. Az 52. percben Bori Gábor lőtt bombagólt szabadrúgásból, majd öt perccel később Bori szöglete után Hunya Krisztián fejelt a gyirmóti kapuba. A monori egyenlítés után a játékosok létszáma is kiegyenlítődött, ugyanis a gyirmóti Lázár Patrik is megkapta második sárgáját, így tíz a tíz ellen folytatták a csapatok. A lélektani előny a kétgólos hátrányból visszatérő hazaiaknál volt, azonban a vezetés vendégek szerezték meg. Lázár Zsolt hozott össze egy büntetőt, amit Nagy Patrik értékesített a 73. percben. A monoriak azonban nem adták fel, és másodszor is kiegyenlítettek. A 91. egy Farkas Norbert bolondította meg a vendégek védelmét, majd kilőtte a hosszú alsó sarkot. Ezzel a döntetlennel a Gyirmót maradt a második feljutást érő helyen, de az üldöző Kaposvárnak csak két pont a hátránya, míg a szenzációs tavaszt produkáló Vasas is csak öt pontra van a feljutást érő helytől.

A Szanyó Károly vezette Vasas továbbra is bombaformában futballozik. Az angyalföldiek a Szusza Ferenc Stadionban fogadták a Magyar-kupában elődöntős Soroksárt, és már az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert a duplázó Birtalan Botond révén. A piros-kékek a második félidőben sem álltak meg.

Balajti Ádám és a Vasas is megállíthatatlannak tűnik Forrás: Varga Jennifer/vasasfc.hu

A góllövőlista éllovasa, Balajti is Ádám is duplázott, aki immáron 26 találatnál jár az NB II idei szezonjában. A piros-kékek nagyon belelendültek: a legutóbbi hét meccsükből hatot megnyertek, 22 gólt szerezve, ráadásul a Gyirmót botladozásának köszönhetően már csak öt pontra vannak a feljutásért érő második helytől.

Ráadásul jövő hét vasárnap Gyirmót-Vasas meccset rendeznek.

Az utolsó vasárnapi mérkőzésen a Nyíregyháza Spartacus Hornyák Marcell 89. percben szerzett góljával 1-0-ra legyőzte a harmadik helyen álló Kaposvári Rákóczit. A Somogy megyei csapat hátránya négy pont a második feljutó helyen álló Gyirmót mögött.

Merkantil Bank Liga NB II, 32. forduló:
BSS Monor-Gyirmót FC Győr 3-3 (0-2)
Budaörs-Budafoki MTE 4-2 (4-1)
Ceglédi VSE-Credobus Mosonmagyaróvár 1-1 (1-0)
Vác FC-Aqvital FC Csákvár 1-1 (0-1)
WKW ETO FC Győr-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 2-0 (1-0)
Békéscsaba 1912 Előre-Duna Aszfalt Tiszakécske 1-2 (0-1)
ZTE FC-Kazincbarcika 1-0 (0-0)
Vasas FC-Soroksár SC 4-0 (2-0)
BFC Siófok-Dorogi 1-1 (0-1)
Nyíregyháza Spartacus-Kaposvári Rákóczi 1-0 (0-0)