Társoldalunk:

BL: nem állít külön embert C. Ronaldóra az Ajax

2019.04.16. 10:57

A papírforma hazai sikert ígér a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi, torinói visszavágóján, amikor is az Ajax Amsterdam a Juventus otthonában lép pályára. A múlt heti első mérkőzésen Amszterdamban a torinóiak Cristiano Ronaldo csukafejesével kerültek előnybe, amit David Neres egyenlített ki.

Az Ajax az előző körben hazai vereség után aratott bravúros győzelmet a címvédő Real Madrid otthonában, és most is hasonló teljesítményre lenne szüksége, bár korábban még soha nem nyert a Juventus vendégeként.

A két csapat eddig 13 alkalommal találkozott egymással a nemzetközi kupaporondon, s ezeken az összecsapásokon mindössze két Ajax-siker született.

„Az első mérkőzés már nem számít semmit. Ugyanúgy kell játszanunk a visszavágón, legalább olyan intenzitással, mint azt az Atlético Madrid ellen tettük. Nagyon oda kell figyelnünk az Ajax támadójátékára, közben pedig precíznek kell lennünk– idézi Massimiliano Allegrit az UEFA honlapja. A Juventus edzője hozzátette, még nem döntötte el, hogy Paulo Dybala vagy Moise Kean kezd, de az is lehet, hogy egyikük sem.

Ronaldóra nem állít külön embert az AjaxForrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Firo Sportphoto/ Jürgen Fromme

A hollandoknál problémát jelenthet, hogy az argentin Nicolás Tagliafico eltiltás miatt nem léphet pályára, míg Frenkie de Jongot szombaton, az Excelsior elleni bajnoki 22. percében le kellett cserélni, s egyelőre kérdéses a szereplése.

A Juventus a párharc esélyese, főleg az amszterdami eredmény után. Viszont ha jól játszunk, akkor bármilyen akadályt le tudunk győzni, és az edzésmunka alapján bizakodó vagyok. Allegri nagyon jó edző, nem kérdéses, hogy máshogy állnak majd a torinóiak a meccshez, mint múlt héten. Cristiano Ronaldóra nem állítunk külön embert” – mondta Erik ten Hag, az Ajax edzője.

A Juventus ezzel szemben gyakorlatilag minden kulcsjátékosát pihentette a múlt hétvégi fordulóban, ennek meg is lett az „eredménye”, a sorozatban nyolcadik bajnoki címükre hajtó Zebrák ugyanis 2-1-re kikaptak a SPAL vendégeként.

Ennek a párharcnak a továbbjutója a Manchester City-Tottenham Hotspur ütközet győztesével találkozik majd a négy között.

Bajnokok ligája, negyeddöntő, visszavágó
Juventus (olasz)–Ajax (holland)
Az első mérkőzésen: 1–1