Társoldalunk:

Bede Ferenc szerint jogos a Tottenham továbbjutása

2019.04.17. 23:37

Szerdán este a Liverpool könnyed, 4-1-es győzelmet aratott a Porto elleni Bajnokok Ligája negyeddöntő visszavágó mérkőzésén, míg a Manchester City történelmi meccsen 4-3-ra legyőzte a Tottenhamet, de hazai pályán kapott három gólja miatt 4-4-es összesítéssel kiesett. Manchesterben az első félidőben potyogtak a gólok, a másodikban azonban a videobíró átvette a főszerepet, és eldöntötte a továbbjutás kérdését. Az Origo szakértője, a korábbi FIFA-játékvezető, Bede Ferenc szerint szabályos volt Fernando Llorente találata, míg Raheem Sterling utolsó pillanatban elvett gólja is egyértelmű lesről született.

Bede Ferenc szerint Cüneyt Cakir remek döntéseket hozott ManchesterbenForrás: Origo

A Liverpool továbbjutása egy percig sem forgott veszélyben a Porto ellen, azonban így is akadt a mérkőzésen egy vitatott jelenet Sadio Mané találatánál.

„A mérkőzés 26. percében a Mohamed Szalah a hazai büntetőterületen belül keresztberúgta a labdát, melyre csapattársa, Sadio Mané jól reagált, és a leshatárról kilépve a kapuba rúgta a labdát. A játékvezető-asszisztens a gól elérése után rögtön jelezte a lesállást.

A VAR-rendszer ellenőrizte a döntés helyességét, majd az élőben is lesnek tűnő szituációt végül szabályos gólnak értékelte, és egy olyan lesvonalat rajzoltak be, ami alapján a játékvezető helyesen gólt ítélt a Liverpool javára– mondta Bede Ferenc, aki egy kicsit furcsának találta, hogy berajzolt leshatárnál Szalah labdaelrúgásának pillanata takarva volt, ahol viszont tisztán látható volt, ott nem állították meg a képet.

A Manchester City-Tottenham mérkőzés első igazán vitatott jelente a 72. percben volt, amikor Fernando Llorente továbbjutást érő gólt szerzett a londoni csapatnak.

„A mérkőzés 72. percében szögletrúgás után Llorente a hazai kapu előterénél felugorva a hálóba továbbította a labdát. A török játékvezető, Cüneyt Cakir gólt ítélt, de a VAR szerint szabálytalanság történt a gól megszerzése közben.

A visszajátszáson látszott, hogy a felugró Tottenham-játékos természetes, testéhez szorított karjának könyökét is érinti a labda, mely a csípőjének vágódva jut a hazai kapuba. Véleményem szerint a VAR rossz ajánlása ellenére Cakir helyesen adta meg a gólt, mivel nem történt szándékos kezezés – folytatta az Origo szakértője.

A drámának itt még nem volt vége, mert a 93. percben úgy tűnt, a City megszerzi a továbbjutást, de Raheem Sterling gólját a videobíró jelzésére les miatt érvénytelenítette a játékvezető.

„A 93. percben a Tottenam játékosa, Christian Eriksen rosszul passzolta társához a labdát, melybe a hazai játékos, Bernardo Silva bele tudott rúgni, így a labda Sergio Agüeróhoz pattant, aki ezután Sterlinghez passzolt, az angol játékos pedig kilenc méterről gólt szerzett.

A hatalmas gólöröm alatt a visszajátszáson látszott, hogy a hazai játékos labdaérintése után a City csatára egyértelmű leshelyzetben vette át a labdát. A VAR-rendszer is informálta erről a török bírót, aki teljesen jogosan nem ítélte meg a gólt – mondta Bede Ferenc, aki jelesre értékelte Cakir döntéseit, azonban a két csapat mezválasztását roppant furcsának találta. – A Bajnokok Ligája a futball legprofesszionálisabb versenyrendszere, ahol nagyon fontos a tv-nézők maximális kiszolgálása. Ritkán lehet tapasztalni, hogy a két csapat mezválasztása a színkombinációk tekintetében ilyen zavaróan sikerüljön. A televízión keresztül a világoskék és a zöld színek eléggé összemosódtak a totál kamera képeknél, ami összességében a mérkőzés élvezeti szintjét csökkentette. Általában az UEFA szakemberei nagyobb figyelemmel járnak el a mezek vonatkozásában.”