Vágólapra másolva!
A Manchester United az első félidőben megszerezte a vezetést a Chelsea ellen, de David De Gea hibája után egyenlített a Chelsea, ezzel pedig minden bizonnyal Maurizio Sarri csapata indulhat a következő idényben a Bajnokok Ligájában.

Különösen fontos meccsen találkozott a Manchester United és a Chelsea a Premier League 36. fordulójában, miután a Tottenham és az Arsenal is kikapott korábban.

A Manchester United csapatában három korábbi Chelsea-játékos kezdett, Lukaku, Matic és Mata is. A United gólját éppen a születésnapos Mata szerezte az első félidő elején.

A manchesteriek rég nem látott tempóban, kapura veszélyesen fociztak, de aztán jött David De Gea, aki Rüdiger távoli lövését éppen Marcos Alonso elé paskolta, a spanyol pedig honfitársa fölött a kapuba lőtt.

A Manchester United már 51 bajnoki gólt kapott ebben az idényben, ennyit még korábban egyszer sem kapott a Premier League történetében.

David de Gea élete legrosszabb periódusát tölti az Old Traffordon Forrás: AFP/Paul Ellis

De Geának az elmúlt négy meccsen három olyan hibája akadt, ami után gólt kapott a csapata, korábban ugyanennyi hibát követett el a spanyol 123 meccsen.

A második félidőre elfogyott a lendület a csapatokból, az egyik oldalon Rüdigert, a másikon Baillyt kellett lecserélni sérülés miatt.

A hosszabbítás perceiben Rojo fejese után mentett a gólvonalról Pedro, de több nagy helyzet már nem alakult ki.

Az egy ponttal a Chelsea páholyban érezheti magát, ami a Bajnokok Ligája-indulást jelenti, a Manchester United pedig barátkozhat az Európa-liga gondolatával, az Arsenal pedig az El döntőjéből juthat BL-főtáblára.

Vasárnapi eredmények:
Manchester United-Chelsea 1-1
Burnley-Manchester City 0-1
Leicester City-Arsenal 3-0

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Liverpool 27 19 2 6 64-25 39 63
V
GY
GY
GY
GY
I
2.
Manchester City 27 19 3 5 62-27 35 62
GY
D
GY
GY
GY
I
3.
Arsenal 28 19 4 5 68-23 45 62
GY
GY
D
GY
GY
I
4.
Aston Villa 27 17 6 4 59-37 22 55
GY
V
GY
GY
GY
I
5.
Tottenham Hotspur 26 15 6 5 55-39 16 50
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Manchester United 27 14 11 2 37-39 -2 44
GY
GY
GY
V
V
I
7.
West Ham United 27 12 9 6 43-47 -4 42
V
V
V
GY
GY
I
8.
Newcastle United 27 12 11 4 57-45 12 40
D
GY
D
V
GY
I
9.
Brighton & Hove Albion 27 10 8 9 49-44 5 39
GY
V
GY
D
V
I
10.
Wolverhampton Wanderers 27 11 11 5 40-43 -3 38
GY
V
GY
GY
V
I
Teljes lista