Társoldalunk:

Az Ajax idegenben győzte le a Tottenhamet

2019.04.30. 22:58

A Bajnokok Ligája idei első elődöntőjében kedden este a Tottenham a szezon meglepetéscsapatát, az Ajaxot fogadta. A hollandok folytatták remeklésüket, Donny Van de Beek góljával 1-0-ra győztek Londonban, így nagy lépést tettek a finálé felé.

Hazai oldalon több probléma is nehezítette Mauricio Pochettino vezetőedző dolgát, hiszen a csapat elsőszámú gólfelelőse, Harry Kane a Manchester City elleni negyeddöntő visszavágóján súlyos sérülést szenvedett, a hónapok óta ihletett formában játszó Szon Hung Min pedig sárga lapjai miatt volt kénytelen kihagyni a találkozót.

A mérkőzés elején a hollandok ugyanazt a bátor játékot mutatták be, mint a Real Madrid és a Juventus elleni idegenbeli meccseken, azaz náluk volt többet a labda, magabiztosan passzolgattak mind a saját, mind a Spurs térfelén. Az első komolyabb helyzetet a 15. percben dolgozták ki, amelyből ráadásul azonnal megszerezték a vezetést: Neres ugratta ki parádés labdával Van de Beeket, a holland középpályásnak még arra is maradt ideje, hogy megnézze nincs-e lesen, majd egy testcselt követően elfektette Llorist és hat méterről a jobb alsó sarokba lőtt.

Donny Van de Beek szerzett vezetést az Ajaxnak az első negyedóra végénForrás: AFP/Adrian Dennis

A vezetés még inkább meghozta a holland fiatalok kedvét, a Tottenhamnél gyakorlatilag csak pillanatokig volt a labda. A 24. percben egy gyönyörű támadás végén megduplázhatta volna előnyét az Ajax: Van de Beek kapott remek labdát Tadictól, aki ahelyett hogy a középen teljesen üresen érkező Neresnek passzolt volna, inkább éles szögből kapura lőtt, Lloris azonban lábbal hárított.

Az első hazai lehetőség Llorente előtt adódott, a spanyol támadó azonban mellé fejelte Trippier oldalról érkező szabadrúgását. A következő hazai pontrúgás után a Spurs orvosi stábjáé volt a főszerep, Vertonghen ugyanis összefejelt saját csapattársával, Alderweirelddel, elöbbit hosszú ápolás után le is kellett cserélni. A félidő hajrájában mutatott némi életjelet a Tottenham, Lucas Moura, Alderweireld, majd Sissoko is helyzetbe került, egyikük sem talált azonban kaput, így a szünetig nem változott az eredmény.

Jan Vertonghen (j) csúnyán összefejelt honfitársával, Toby Alderweirelddel, amely után le is kellett cserélniForrás: AFP/Emmanuel Dunand

A második játékrész elképesztő iramban kezdődött, Pochettinónak alighanem volt néhány keresetlen szava a játékosaihoz, akik sokkal nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak, és a kapujuk elé szegezték a vendégeket. Az 50. percben Lucas Moura visszafejelt labdájára Dele Alli érkezett, aki akrobatikus mozdulattal lőtt, a labda azonban a középen helyezkedő Onana kezében landolt.

Egy óra elteltével a vendégek edzője, Erik ten Hag is érezte, hogy bele kell nyúlnia a meccsbe, lekapta a középpályáról Schönét, és helyette egy védőt, Noussair Mazraouit küldte pályára. Bár továbbra is a Tottenham játszott mezőnyfölényben, helyzetekben ez nem mutatkozott meg. Sőt, az Ajax a 78. percben lezárhatta volna a meccset, és könnyen lehet, hogy a párharcot is: egy tökéletes kontra végén Tadic passzolt a tizenhatoson belül a balján érkező Neresnek, aki 10 méterről laposan a bal alsó sarkot vette célba, a labda azonban a kővé dermedt Lloris mellett a kapufán csattant.

Bár a hajrában mindent megpróbáltak a hazaiak az egyenlítésért, az amszterdamiak nagyszerűen védekeztek, és az időhúzással sem álltak hadilábon, így 1-0-s idegenbeli győzelmükkel hatalmas lépést tettek a Bajnokok Ligája döntője felé.

Eredmény, Bajnokok Ligája, elődöntő, első mérkőzés:
Tottenham Hotspur–Ajax 0-1 (0-1)
London, Tottenham Stadion
gól: Van de Beek 15.

A másik elődöntőt szerdán Barcelonában rendezik, ahol 21 órától a Liverpoolt fogadja a katalán csapat.