Társoldalunk:

Sírva búcsúzott az Arsenal középpályása

2019.05.06. 07:41

Az Arsenal szurkolói nem csak a Brighton elleni döntetlen miatt szomorkodhattak vasárnap. Az Arsenalnak így már csak úgy maradt esélye a Bajnokok Ligája-indulásra, ha megnyeri az Európa-ligát, melynek az elődöntőjében az első meccsen sikerült nyerni a Valencia ellen. Az utolsó hazai bajnoki után elbúcsúzott Aaron Ramsey, Petr Cech és Danny Welbeck is.

Az már korábban kiderült, hogy Ramsey a Juventus játékosa lesz, sérülése miatt pár hete nem léphetett pályára, így ezúttal is csak a lefújás után érkezett a pályára. A walesi játékos könnyezve fogadta a játékosok és a közönség ünneplését és a klub ajándékát.

Ramsey 11 évig volt a londoni klub játékosa, nyáron pedig a Juventushoz igazol. A 28 éves játékos győztes gólt szerzett két FA-kupa döntőben is, és ő lett az Arsenal történetének legeredményesebb középpályása.

Ramsey megköszönte a lehetőséget, 17 éves fiúként érkezett, és családos emberként távozik. De elmondta, nagyon várja az új kihívást, hogy újra a Bajnokok Ligájában szerepeljen és olyan csapattársai legyenek, mint Cristiano Ronaldo.

Danny Welbeck is távozik a csapattól, ő nem kapott új szerződést a klubtól. A 28 éves angol támadó november óta nem lépett pályára sérülés miatt, összesen 126 meccsen szerepelt a londoni klub mezében, még 2014-ben érkezett a Manchester United csapatától.

Nem szerepel többet az Arsenalban Petr Cech sem, a cseh kapus már korábban bejelentette, hogy az idény végén visszavonul.