Vágólapra másolva!
Ante Covic utánpótlásedző lehet Dárdai Pál vezetőedző utódja a Hertha labdarúgócsapatánál.

A Bild értesülése szerint a 43 éves szakember a favorit, hogy elfoglalja a szezon végén távozó magyar tréner helyét. Michael Preetz menedzser ugyanis túl drágának tartja a másik két jelölt, a portugál André Villas-Boas és az amerikai David Wagner – akit a Schalke is kiszemelt – szerződtetését, inkább házon belüli megoldást keres, akárcsak Dárdai esetében.

Dárdai Pál pótlását házon belül oldaná meg a Hertha Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Matthias Balk

Covic jelenleg a Hertha U23-as együttesét vezeti, amellyel a negyedik helyen áll a negyedik vonalban. Mellette szól, hogy Preetz a Kickernek így nyilatkozott:

Dárdai 2015 februárjában vette át a berlini csapat irányítását, a klub idén április közepén közölte, hogy az idény végén távozik.