Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójának záró mérkőzésén a már bajnok Ferencváros 2-1-re legyőzte a Debrecent a Groupama Arénában, így Herczeg András csapatának az utolsó fordulóban hazai pályán le kell győznie a Paksot, hogy megszerezhesse a bronzérmet.

A Ferencváros a 14. percben megszerzett vezetés után - Isael volt eredményes - inkább biztonsági játékra törekedett, az addig kezdeményezőbb debreceniek lelkesedése pedig könnyen megtört. Miután a kapuk egyik oldalon sem forogtak veszélyben, a vendégek egyenlítése a 43. percben akkor is váratlan volt, ha Pávkovics szöglet után fejesből szerzett találata előtt kevéssel Szatmári óriási gólhelyzetben lőtt kapu fölé.

Varga Roland góllal vette ki a részét a DVSC elleni győzelemből Forrás: Balogh Dávid/fradi.hu

A második félidő Dibusz és Ferenczi dupla párbajával indult: a ferencvárosi kapus előbb a debreceni balhátvéd ziccerét, majd távoli bombáját hatástalanította. Másodszor is a semmiből került előnybe a házigazda - az 57. percben Varga Roland értékesítette ziccerét -, amely Böde érkezésével átállt a kétcsatáros felállásra, de ettől a kapura nem lett veszélyesebb a játéka. A 74. percben újabb Dibusz-bravúr következett, majd a hajrában Böde fizikumára alapozva mezőnyfölénybe került a Ferencváros, de újabb találatot már nem szerzett.

A Ferencváros a szezonban a 2-2-es hazai döntetlen és a 2-1-es idegenbeli vereség után először győzte le a Debrecent.

A népligetiek pályaválasztóként immár 37 találkozó óta nem kaptak ki a bajnokságban, és sorozatban 11. bajnokijukat nyerték meg otthon. A legutóbbi pontszerző vendégként éppen a DVSC volt a Groupama Arénában még október 6-án. A Debrecen 2012 márciusa óta képtelen nyerni az Üllői úton bajnoki mérkőzést, azóta négy döntetlen mellett ötödször maradt alul.

A hajdúságiak sikerük esetén biztossá tehették volna bronzérmüket, a vereséggel ugyan megtartották a harmadik pozíciót, de csak több győzelmüknek köszönhetően.

1. félidő
43Bence Pavkovics
29Lovrencsics Gergő
23Abraham Frimpong
14Isael
2. félidő
90Dénes Dibusz
90Csaba Szatmári
85Richard Csosz
81Varga Roland
79Marcel Heister
76Isael
71Oleksandr Nad
70Dániel Zsóri
60Attila Haris
58Tokmac Chol Nguen
57Varga Roland
Összeállítások
Ferencvárosi TC4-2-3-1
DVSC4-4-2
Football Pálya
90
Dénes
Dibusz
8
Lovrencsics
Gergő
21
Endre
Botka
5
Abraham
Frimpong
26
Marcel
Heister
14
Igor
Kharatin
51
Andras
Csonka
88
93
Tokmac
Chol Nguen
97
Varga
Roland
20
Nikolay
Signevich
1
Oleksandr
Nad
6
Balazs
Benyei
3
Csaba
Szatmári
5
Bence
Pavkovics
11
János
Ferenczi
21
Kevin
Varga
8
Dániel
Tőzsér
18
Attila
Haris
27
Ádám
Bódi
19
Dániel
Zsóri
88
Márk
Szécsi

Ferencvárosi TC

Kezdők
90Dénes Dibusz
90
8Lovrencsics Gergő
29
21Endre Botka
5Abraham Frimpong
23
26Marcel Heister
79
14Igor Kharatin
51Andras Csonka
88Isael
76
14
93Tokmac Chol Nguen
58
97Varga Roland
81
57
20Nikolay Signevich
31Adam Holczer
3Zsombor Takacs
13Dániel Böde
16Leandro De Almeida
18Dávid Sigér
23Lukács Bőle
77Krisztofer Szereto
Cserék

DVSC

Kezdők
1Oleksandr Nad
71
6Balazs Benyei
3Csaba Szatmári
90
5Bence Pavkovics
43
11János Ferenczi
21Kevin Varga
8Dániel Tőzsér
18Attila Haris
60
27Ádám Bódi
19Dániel Zsóri
70
88Márk Szécsi
86Tomas Kosicky
15Szabolcs Barna
17Norbert Mészáros
20Tamás Takács
26Alex Damasdi
33Richard Csosz
85
77Aleksandar Jovanovic
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista