A sereghajtó ellen tehet nagy lépést a BL felé az Internazionale

fbl Horizontal
AC Milan's Polish forward Krzysztof Piatek (L) shoots to open the scoring past AS Roma Swedish goalkeeper Robin Olsen (R) during the Italian Serie A football match AS Roma vs AC Milan on February 3, 20119 at the Olympic stadium in Rome. (Photo by Tiziana FABI / AFP)
Vágólapra másolva!
Az olasz labdarúgó-bajnokság 36. fordulójában tovább folytatódik a küzdelem a Bajnokok Ligája szereplést érő harmadik és negyedik helyért, melyekért az Internazionale, az Atalanta, az AC Milan és az AS Roma van nagy versenyben.

A négy együttes közül egyértelműen a harmadik helyen álló Internek a legkedvezőbb a helyzete, mivel egy ponttal megelőzi a negyedik Atalantát, s néggyel az ötödik és hatodik Milant és Romát. Luciano Spalletti csapata ugyanakkor már fordulókkal ezelőtt bebiztosíthatta volna dobogós pozícióját, e helyett "mindent megtett azért", hogy veszélybe sodorja magát. A legutóbbi öt mérkőzésén egy győzelem mellett négyszer döntetlent játszott, nem bírt többek között a 17. Udinesével és hazai pályán a már bajnok, így tét nélkül játszó Juventusszal sem.
Hétfőn este viszont "kötelező" lesz nyernie, hatalmas meglepetés lenne, ha nem járna sikerrel, mivel a már biztosan utolsóként búcsúzó Chievót fogadja.

A sereghajtó elleni meccsel a dobogó még nem, de a BL-indulás már biztossá válhat, ha a Milan és a Roma egyaránt kikap a fordulóban.


A milánói piros-feketék a szezon második felére teljesen leeresztő Fiorentina vendégei lesznek, amely ugyan jó erőkből áll, ám roppant gyenge formában játszik hosszú ideje: legutóbbi öt meccsén csupán egyetlen pontot szerzett. A Milan szintén nem dicsekedhet az elmúlt két hónapban elért eredményeivel, március 9-e óta ugyanis nyolc bajnoki mérkőzésen csak nyolc pontot tudott szerezni.

Piatek és a az AC Milan Firenzében tenne nagy lépést a BL-indulás felé Forrás: AFP/Tiziana Fabi

A Roma a korábbi hullámvölgy után áprilisra lendületbe jött, az előző körben viszont nem tudta kihasználni az Internazionale botlását, nagy meglepetésre döntetlent játszott a 16. Genoával.

A Farkasoknak most a sorozatban nyolcadszor bajnok Juventus ellen kell javítaniuk.

A fővárosi gárda immár hagyományosan úgy fogadja tavasszal a Juvét, hogy a torinóiak már bajnokok. Tavaly döntetlent értek el, 2017-ben viszont 3-1-re nyertek, amivel vélhetőleg most is kiegyeznének.
Az Atalanta az egész szezonban nagyszerű játékot produkált, a szezon második felében pedig már ez az eredményekben is tükröződött. A legutóbbi három körben többek között a Napolit és a Laziót is legyőzte a bergamói együttes, amelyről nehéz elképzelni, hogy szombat délután botlana a vendég Genoa ellen.

Serie A, 36. forduló:
szombat:
Atalanta-Genoa 15.00
Cagliari-Lazio 18.00
Fiorentina-AC Milan 20.30
vasárnap:
Torino-Sassuolo 12.30
Sampdoria-Empoli 15.00
Frosinone-Udinese 15.00
SPAL-Napoli 18.00
AS Roma-Juventus 20.30
hétfő:
Bologna-Parma 19.00
Internazionale-Chievo 21.00

A tabella:
1. Juventus 35 69-25 89 - már bajnok
2. Napoli 35 66-31 73
3. Internazionale 35 52-28 63
4. Atalanta 35 71-43 62
5. AC Milan 35 49-34 59
6. AS Roma 35 62-47 59
7. Torino 35 45-30 57
8. Lazio 35 50-39 55
9. Sampdoria 35 57-49 49
10. Sassuolo 35 50-54 42
11. SPAL 35 39-48 42
12. Cagliari 35 33-49 40
13. Fiorentina 35 47-43 40
14. Parma 35 38-55 38
15. Bologna 35 38-50 37
16. Genoa 35 37-54 36
17. Udinese 35 31-49 34
18. Empoli 35 44-66 32
19. Frosinone 35 28-64 24 - már kiesett
20. Chievo 35 25-73 15 - már kiesett
A Chievótól három pont levonva.