Társoldalunk:

Utánpótlásedző lett Dárdai utódja a Herthánál

2019.05.12. 14:14

Ante Covic utánpótlásedző lett Dárdai Pál vezetőedző utódja a Hertha labdarúgócsapatánál.

A klub vasárnap jelentette be, hogy a 43 éves horvát szakember foglalja el a szezon végén távozó magyar tréner helyét. Covic 2013 óta a Hertha U23-as együttesét vezeti, amellyel a negyedik vonalban szerepel.
Őa következő igazi herthás, aki bekerül a profi szférába. Minden más jelöltnél jobban ismeri a csapat DNS-ét - méltatta Michael Preetz menedzser az új trénert, aki Berlinben született, és 1996 és 2000, majd 2003 és 2010 között erősítette az együttest.
Preetz korábban közölte, hogy túl drágának tartja a másik két jelölt, a portugál André Villas-Boas és az amerikai David Wagner - akit a Schalke is kiszemelt - szerződtetését, inkább házon belüli megoldást keres, akárcsak Dárdai esetében.
Dárdai 2015 februárjában vette át a berlini csapat irányítását, a klub idén április közepén közölte, hogy az idény végén távozik.