Vágólapra másolva!
Igazi fieszta várja a Ferencváros szurkolóit május 19-én, vasárnap a Budapest Parkban, ahol meccsnézéssel, programokkal, a labdarúgócsapat 30. bajnoki aranyérmeinek átadásával, valamint hatalmas bulival készül a zöld-fehér egyesület - számolt be róla a Fradi.hu.

A 2018/2019-es NB I-es szezon május 19-én, vasárnap zárul, az utolsó fordulóban az FTC a Puskás Akadémia otthonába látogat, ám az éremátadásra és a közös ünneplésre nem Felcsúton, hanem a fővárosban kerül sor. A Budapest Park kapuit 16 órától nyitják meg a szurkolók előtt, a programok fél öttől kezdődnek. A kicsiknek gyerekprogramok, a nagyoknak videók a 30. bajnoki címhez vezető útról,

elemzések, értékelések a jelen és a múlt Fradi-sztárjaival

már a Puskás Akadémia elleni mérkőzés előtt.

A bajnoki mérkőzés 17 órától kezdődik, a közös, nagykivetítős meccsnézést szakértői elemzéssel, valamint pódiumbeszélgetéssel igyekszik még élvezhetőbbé tenni a IX. kerületi együttes.

A találkozót követően a Fradi Médiának köszönhetően élőben kapcsolják majd a Pancho Arénát,

a pálya mellől, valamint az öltözőből is lesz bejelentkezés exkluzív felvételekkel.

Óriási ünneplésre készülnek a fradisták a Budapest Parkban Forrás: fradi.hu

A belépés ingyenes, ám Fradi szurkolói kártya és fényképes igazolvány együttes bemutatásához kötött. További fontos információ, hogy bár nem kötelező, de érdemes előre ingyenes vouchert „vásárolni" az eseményre ezen a linken.

A voucher megváltásával garantáltan nem marad le senki a Fradi-fiesztáról, és biztos belépője lesz az eseményre,

ezért a szervezők mindenképpen ajánlják annak beszerzését.

Az est házigazdája Kovács Kokó István, a hangulat zenei felelőse pedig - a bajnokok érkezéséig - DJ Dominique lesz, aki retropartit tart 19:30-tól 20:30-ig.

A program folytatásában a ferencvárosi játékosok érkezése után vehetik át az elsőségért járó aranyérmeket és a bajnoki kupát,

ezzel azonban még nem ér véget az este, 22 óra után két sztárlemezlovas, Lotfi Begi, valamint Náksi Attila szórakoztatja majd a Fradi-tábort.