Vágólapra másolva!
Már egészen biztos, hogy telt ház előtt rendezhetik meg az OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójának legfontosabb mérkőzését, a DVTK–Újpest FC találkozót. 

Pénteken délután minden hazai szektorba értékesíthető belépőjegy gazdára talált és a vendégszektorba is szépen fogynak a jegyek, írja a borsodi klub hivatalos oldala, megjegyezve, hogy a fővárosi szurkolók, illetve azok, akik a VIP-szektorokba szeretnének jegyet venni, még megtehetik.

Így már biztos, hogy több mint 11 ezer szurkoló lesz a diósgyőri stadionban, ugyanis ennyi jegyet vehetnek meg a hazai drukkerek, akik egyetlen belépőt sem hagytak a pénztárakban.

A záró forduló többi találkozójához hasonlóan vasárnap 17 órakor kezdődő mérkőzés az egyik legfontosabb lesz a hat mérkőzés közül. A 48 pontos lila-fehérek az ugyanennyi ponttal harmadik helyen álló DVSC-vel versenyeznek a bronzéremért, míg a 35 pontos hazai csapat a Kisvárdával (35 pont) és az MTK-val (34) vív élet-halál harcot a bentmaradásért.

OTP Bank Liga, 33. (utolsó) forduló:
vasárnap:
Puskás Akadémia FC-Ferencváros 17.00
Kisvárda Master Good-Mezőkövesd Zsóry FC 17.00
Szombathelyi Haladás-MOL Vidi FC 17.00
MTK Budapest-Budapest Honvéd 17.00
Diósgyőri VTK-Újpest FC 17.00
Debreceni VSC-Paksi FC 17.00

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista