Vágólapra másolva!
Az olasz labdarúgó-bajnokságban már hetek óta utolsónak és biztos kiesőnek számító Chievo hazai pályán 0–0-s döntetlent játszott a Sampdoriával. Ezen a mérkőzésen búcsúzott el a hazai közönségtől a veronaiak 40 esztendős csapatkapitánya, Sergio Pellissier, aki már korábban bejelentette, hogy az idény végén befejezi profi pályafutását.

A visszavonuló támadót a 71. percben cserélte le edzője, akinek társai díszsorfalat álltak, a közönség pedig perceken át felállva ünnepelte.

Pellissier 493 bajnokin lépett pályára a Chievo mezében, és 134 gólt szerzett. A találkozó egyébként gólnélküli döntetlennel zárult, pedig a Samp Federico Barba kiállítása miatt a negyvenedik perctől emberelőnyben futballozott.