Vágólapra másolva!
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 37. fordulójának hétfő esti összecsapásán a magyar válogatott Nagy Ádám nélkül felálló Bologna 3-3-s döntetlent játszott a Lazio otthonában, így a következő szezonban is biztosan a Serie A-ban szerepel majd.

A korábbi ferencvárosi játékos ezúttal is a cserepadon kapott helyett – Sinisa Mihajlovics végül nem adott lehetőséget a középpályásnak –, így a pályán kívülről figyelhette, ahogy

Joaquin Correa góljával már a 14. percben megszerezte a vezetést a Lazio.

A folytatásban is inkább a római együttes akarata érvényesült, de mivel Ciro Immobile továbbra sem találta régi önmagát, így maradt az 1-0-s állás a félidőben.

A Bologna számára komoly téttel bírt a Lazio elleni meccs Forrás: SS Lazio/Twitter

A második játékrész elején egy perc alatt lőtt két gólt a Bologna,

így gyorsan megfordította az állást. Előbb Andrea Poli használta ki Romulo és Guido Guerrieri bizonytalankodását, majd pillanatokkal később Mattia Destro lőtt közelről a kapuba.

Az 59. percben azonban jött az újabb fordulat,

a római védő, Bastos csatárokat megszégyenítő módon tekert a kapuba. Négy perccel később azonban

már megint a Bologna vezetett, Riccardo Orsolini lőtt szabálytalannak tűnő gólt,

de Fabrizio Pasqua a videobíró segítségével végül megadta.

A Lazio nem adta fel, a 80. percben ennek meg is lett az eredménye, a csereként beálló

Sergej Milinkovic-Savic gyönyörű szabadrúgásgóllal egyenlített ismét.

A hátralévő időben már nem esett újabb gól, a döntetlennel a Bologna bebiztosította a bennmaradást az utolsó forduló előtt, míg a Lazio maradt a 8. helyen.

1. félidő
14Lucas Leiva
14Joaquin Correa
2. félidő
90Rodrigo Palacio
80Andrea Poli
80Sergej Milinkovic-Savic
73Lucas Leiva
71Mattia Destro
66Milan Badelj
66Lucas Leiva
64Joaquin Correa
63Riccardo Orsolini
63Mattia Destro
59Bastos
59Ciro Immobile
53Luiz Felipe
52Mattia Destro
51Mattia Destro
51Rodrigo Palacio
50Andrea Poli
50Rodrigo Palacio
Összeállítások
Lazio3-5-2
Bologna4-2-3-1
Football Pálya
23
Guido
Guerrieri
15
3
Luiz
Felipe
33
Francesco
Acerbi
27
16
Marco
Parolo
25
Milan
Badelj
6
Lucas
Leiva
19
Senad
Lulic
17
Ciro
Immobile
11
Joaquin
Correa
28
Lukasz
Skorupski
15
Ibrahima
Mbaye
23
4
35
Mitchell
Dijks
5
Erick
Pulgar
16
Andrea
Poli
7
Riccardo
Orsolini
21
Roberto
Soriano
24
Rodrigo
Palacio
22
Mattia
Destro

Lazio

Kezdők
23Guido Guerrieri
15Bastos
59
3Luiz Felipe
53
33Francesco Acerbi
27Romulo
16Marco Parolo
25Milan Badelj
66
6Lucas Leiva
73
66
14
19Senad Lulic
17Ciro Immobile
59
11Joaquin Correa
64
14
26Stefan Daniel Radu
7Valon Berisha
5Jordan Lukaku
24Silvio Proto
90Alessio Furlanetto
4Patric
13Wallace
14Riza Durmisi
21Sergej Milinkovic-Savic
80
32Danilo Cataldi
66Bruno Jordao
77Adam Marusic
58Nicolo Armini
71Luan Capanni
99Abukar Mohamed
Cserék

Bologna

Kezdők
28Lukasz Skorupski
15Ibrahima Mbaye
23Danilo
4Lyanco
35Mitchell Dijks
5Erick Pulgar
16Andrea Poli
80
50
7Riccardo Orsolini
63
21Roberto Soriano
24Rodrigo Palacio
90
51
50
22Mattia Destro
71
63
52
51
14Federico Mattiello
1Angelo da Costa
6Nehuen Paz
8Nagy Ádám
9Federico Santander
11Ladislav Krejci
17Godfred Donsah
18Filip Helander
20Simone Edera
31Blerim Dzemaili
32Mattias Svanberg
33Arturo Calabresi
91Diego Falcinelli
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 27 23 1 3 69-13 56 72
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Juventus 27 17 4 6 42-21 21 57
V
V
D
GY
V
I
3.
AC Milan 28 17 6 5 53-36 17 56
GY
V
V
D
GY
I
4.
Bologna 27 14 4 9 41-24 17 51
GY
GY
GY
GY
GY
I
5.
AS Roma 27 14 8 5 52-33 19 47
GY
V
GY
GY
GY
I
6.
Atalanta 27 14 9 4 49-30 19 46
GY
GY
D
V
V
I
7.
SSC Napoli 27 12 8 7 42-31 11 43
V
D
D
GY
GY
I
8.
ACF Fiorentina 27 12 9 6 39-30 9 42
GY
V
D
GY
D
I
9.
Lazio 27 12 11 4 32-29 3 40
GY
V
GY
V
V
I
10.
Monza 28 10 9 9 32-36 -4 39
D
GY
GY
GY
V
I
Teljes lista