Társoldalunk:

A sportközgazdász szerint a jegybevétel csak a Ferencvárosnál tényező

2019.05.21. 17:49

Muszbek Mihály sportközgazdász szerint a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságnak jelentős tartalékai vannak a szurkolói létszámot és a bevételt illetően, mindkét esetben a mostani szám dupláját is elképzelhetőnek tartja.

A sportközgazdász az első osztályú klubokkal kapcsolatban azt mondta: az élvonal 12 csapatának az átlagos éves költségvetése 2,1 milliárd forint, amelynek azonban mindössze 1-1,5 százalékát teszi ki a jegybevétel.
Ez gyakorlatilag a belépők nyomtatási költségét is alig fedezi- fogalmazott a volt Magyar Labdarúgó Liga ügyvezető igazgatója.

Ellenpéldaként a bajnoki aranyérmes Ferencvárost emelte ki, amelynek költségvetése 5-7 százaléka származik a jegybevételből. Ez magyar viszonylatban kiemelkedően magasnak számít, ezért ennek megfelelően foglalkoznak és kommunikálnak a szurkolóikkal.

Forrás: borsonline.hu

"Ezt várom olyan kluboknál, ahol egyébként a potenciális szurkolói mennyiség megvan, csak vagy valahol a stadionon kívül vannak, vagy valami egyéb vita miatt nem mennek el a mérkőzésekre" - közölte. Kiemelte: javult az élvonal nézőszáma - körülbelül 10 százalékkal -, amely így mérkőzésenkénti átlagban elérte a háromezret, de ez "majdnem és kizárólag a Ferencvárosnak köszönhető".

Hozzátette: a magyar bajnokságnak jelentős tartalékai vannak a bevételt generáló szurkolói létszámot illetően, akár a mostani mennyiségnek a dupláját is elképzelhetőnek tartja.