Társoldalunk:

A Vidi drámai körülmények között nyerte meg a Magyar Kupát

2019.05.25. 21:26

Szombat este a 79. Magyar Kupa-döntőben egygólos hátrányból fordítva, drámai körülmények között 2-1-re legyőzte a Budapest Honvédot, így a székesfehérvári csapat fennállása során másodszor hódította el a rangos trófeát.

A Groupama Arénában rendezett találkozónak "csak" a trófea volt a tétje, ugyanis a bajnoki ezüstérmes székesfehérváriak és a negyedik kispestiek egyaránt az Európa-liga selejtezőjében indulhatnak a következő szezonban. Az OTP Bank Ligában elért helyezés és a keret erőssége alapján a MOL Vidi FC volt a találkozó esélyese, azonban a csapat kissé leeresztett a bajnokság végére, mert az utolsó öt fordulóban csak a kiesett MTK Budapest ellen nyert, pedig négy riválisa is a bennmaradásért küzdött. Ezzel szemben a bronzéremért harcoló, de arról végül lemaradó kispestiek hat veretlenül megvívott találkozóval zárták az NB I küzdelmeit.  

Elképesztő volt a hangulat a Groupama ArénábanFotó: Szabó Gábor - Origo

Supka Attila pályafutása során egyszer már kupagyőzelemre vezette a Honvédot, igaz, ez 2007-ben, vagyis tizenkét évvel ezelőtt volt. Marko Nikolicsnak, a Vidi edzőjének is van kupatrófeája, igaz, azt nem Magyarországon, hanem Szerbiában nyerte, amikor 2017-ben duplázott a Partizannal.

A két csapat előző három szezonbeli három összecsapásának mindegyikén a Vidi győzött, ráadásul ezeken a meccseken gólt sem kapott, pedig kétszer a Honvéd volt a pályaválasztó. Az elmúlt két idényben egyetlen döntetlen mellett ötször a piros-kékek diadalmaskodtak, viszont a Honvéd legutóbbi sikere a két együttes történetének legemlékezetesebb összecsapása volt: 2017. május 17-én a Bozsik Stadionban bajnoki döntőt vívott egymással a két fél az utolsó fordulóban, akkor a kispestiek 1-0-s sikerükkel bajnokok lettek.

A kispesti szurkolók vörös-feketébe borították a lelátótFotó: Szabó Gábor - Origo

A kispesti szurkolók a két évvel ezelőtti fieszta megismétlésére készültek. Már a Himnusz alatt pirotechnikai bemutatót tartottak, megadva ezzel a kupadöntő hangulatát. A találkozó eleje kiegyenlített játékot hozott, majd a 13. percben a fővárosiaknak ismét lett okuk az ünneplésre, ugyanis Vinícius a tizenhatoson belül fellökte az NB I-es gólkirály Holender Filipet, Iványi Zoltán játékvezető pedig büntetőt ítélt a Honvédnek. A labda mögé a sértett állt oda, és a jobb alsó sarokba lőtt a balra vetődő Kovácsik Ádám mellett.

A bekapott gól után a Vidi átvette a játék irányítását, de kidolgozott helyzetet sokáig nem sikerült kialakítania. A legnagyobb lehetőség Fiola Attila előtt adódott a 25. percben. A magyar válogatott hátvéd 18 méterről bombázott kapura, a megpattanó lövés becsapta a jobbra vetődő Gróf Dávidot, de a labda néhány centivel elgurult a jobb kapufa mellett.

Az első félidő több kemény belépőt hozottFotó: Szabó Gábor - Origo

A 33. percben ismét a székesfehérváriak veszélyeztettek. Egy formás egyérintős akció végén az NB I legjobb játékosának választott Loic Nego próbálkozott egy 19 méteres lövéssel, de a labda egy méterrel a kapu mellé szállt.

Az első félidőben a MOL Vidi nem találta a mérkőzés ritmusát. Marko Nikolics játékosai rengeteg hibával játszottak, ráadásul négy sárga lapot is összeszedtek 45 perc alatt.

A Vidi edzője kettőt is cserélt a szünetben. Két védekező szellemű játékos, Fiola és Elek helyett pályára küldte Kovács Istvánt és Anel Hadziccsot. Ennek ellenére a fordulás után a Honvédé volt az első veszélyes helyzet. Holender 19 méteres bombája centikkel kerülte el a bal felső sarkot.

Az 56. percben a kispesti Gróf Dávid bemutatta első bravúrját, vetődve hárította Boban Nikolov 18 méteres kapáslövését. A macedón középpályás nem is tudta feldolgozni a kimaradt helyzetet. Hátulról elkaszálta a kontratámadást indító Nagy Gergőt. Szerencséjére Iványi játékvezető csak sárga lapot adott neki.

Iványi Zoltán játékvezető roppant kemény meccset kapottFotó: Szabó Gábor - Origo

A 60. percben óriási kakaskodás alakult ki a tizenhatoson belül. A kispesti Batik Bence lent maradt a földön, de a Vidi játékosai nem rúgták ki a labdát, hanem végigvezették az akciót, amelynek a végén Anel Hadzic fejelt kapura öt méterről, Gróf azonban élete egyik legnagyobb bravúrját bemutatva kiszedte a labdát a kapu bal oldalából. A kapus bravúrja után a Honvéd-játékosai azonnal megrohamozták a játékvezetőt, amiért nem szakította meg az akciót.

Gróf Dávid kapus volt a Honvéd legjobbjaFotó: Szabó Gábor - Origo

A 66. percben Iványi játékvezető ismét főszereplővé lépett elő. A MOL Vidi játékosai elvégeztek egy szabadrúgást, Nego betört a tizenhatoson belülre, középre centerezett az érkező Stopirához, aki közelről a hálóba lőtt. A játékvezető azonban nem adta meg a gólt, mert nem adott jelet a szabadrúgás elvégzésére.

Az eset után a székesfehérvári játékosok megrohamozták Iványit, még Marko Nikolics edző is befutott a pályára reklamálni, aminek az lett a vége, hogy elküldték a kispadtól.

Az utolsó bő húsz percben már csak a Honvéd térfelén folyt a játék, érett a Vidi egyenlítése, ami a 80. percben össze is jött. Huszti Szabolcs jobb oldali szögletét Juhász Roland csúsztatta meg, az érkező Marko Scsepovics pedig közelről a hálóba passzolt.

Az egyenlítő gól után úgy tűnt, mindkét csapat berendezkedik a biztonságra, és jöhet a hosszabbítás. Azonban a 91. percben egy szabadrúgás-figurával megfordította a meccset a Vidi. Egy jobbról bepasszolt labdára a csereként beálló Anel Hadzic érkezett a rövid oldalon, és közelről a léc alá pörgetett. 

A hosszabbításban a Honvéd megpróbált rohamozni, de már esélye sem volt az egyenlítésre, így a MOL Vidi 2006 után története során második alkalommal szerezte meg a Magyar Kupát.

Magyar-kupa, döntő
Budapest Honvéd-MOL Vidi FC 1-2 (1-0)
Budapest, Groupama Aréna
Játékvezető: Iványi Zoltán
Honvéd: Gróf – Batik, Kamber, Lovric – Mezghrani, Heffler, Nagy G., Gazdag (Ben Hatira, 69.), Uzoma – Holender, N'Gog (Danilo, 77.). Vezetőedző: Supka Attila.
Vidi: Kovácsik – Fiola (Kovács I., 46.), Vinícius, Juhász, Stopira – Elek (Hadzic, 46.), Pátkai (Futács, 73.), Nikolov – Nego, Scsepovics, Huszti. Vezetőedző: Marko Nikolics.
Gólszerzők: Holender (14. – 11-esből), ill. Scsepovics (80.), Hadzic (90+1.)
Sárga lap: Nagy G. (32.), Lovric (53.), Batik (57.), Gróf (60.) ill. Vinícius (13.), Stopria (28.), Elek (35.), Scsepovics (38.), Nikolov (56.)

"Az első félidőben hagytuk őket játszani, a szünet után már teljes erőből rájuk mentünk, és megérdemelten nyertünk. Annak ellenére, hogy három gólt rúgtunk és csak eggyel nyertünk, nagyon boldog vagyok. Az ilyen meccseket szerintem jobban kell kontrollálni, de nem akarok ezen lovagolni. 36 éves vagyok, ez az egy cím hiányzott, és most nagyon örülök, hogy a Vidivel sikerült ezt megszereznem. Ötven meccs után jól jön a pihenő" – mondta a fehérváriak rutinos csapatkapitánya, Juhász Roland.

"Gratulálok a Vidinek – kezdte a Honvédtól búcsúzó Holender Filip –, de nagyon szomorú vagyok, hogy így, az utolsó percben kapott góllal kaptunk ki. Szerintem megérdemeltük volna a hosszabbítást, ott pedig bármi lehetett volna. A szünet után sok helyet hagytunk a Vidinek, amit nem kellett volna, ahogy szabadrúgásból sem lett volna szabad gólt kapnunk."

Marko Nikolics pályafutása második kupagyőzelmét aratta edzőkéntFotó: Szabó Gábor - Origo

"Gratulálok a cspatnak, egy nagyon jó szezon végén megérdemelt győzelmet arattunk. Három célunk volt a szezon elején: a sikeres nemzetközi szereplés, a bajnoki cím és a kupagyőzelem. Ebből kettőt teljesítettünk, úgyhogy sikeresnek mondhatjuk ezt az idényt. Tavaly bajnokok lettünk, de az Európa-ligában csak a rájátszásig jutottunk előtte, szóval fejlődést mutat a csapat. Jó lezárása volt ez a mérkőzés a szezonnak. A játékosok minden dicséretet megérdemelnek, nagyon örülök, hogy ilyen sokan eljöttek Székesfehérvárról. Ezúttal itt volt a tábor is, ami szintén sokat jelentett. A Honvédnak is gratulálok, az első félidőben jobbak voltak, de a másodikban egy fordulatszámmal feljebb kapcsoltunk és ez elég volt. Közel hatvan meccset játszottunk a szezonban, azt gondolom, ez magyar rekord. Ehhez képest a két hét pihenő nem lesz túl sok, de utána újra mindent meg fogunk tenni, hogy megint sikeresek legyünk Európában" - értékelt a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Marko Nikolics, a MOL Vidi edzője, aki hozzátette, hogy a meg nem adott gólnál lehet, hogy a labdát kicsit agresszív mozdulattal tette a helyére, de nem mondott semmi rosszat a játékvezetőnek.

Supka Attila jövője továbbra is kérdésesForrás: molvidi.hu

"Az első félidőben az történt, amit szerettünk volna, nagyon sokszor tudtunk az ellenfél térfelén labdát szerezni és abból támadásokat vezetni, megvoltak a lehetőségeink a tizenegyesen kívül is. Ha kihasználunk még egy-két helyzetet, nagyobb előnyt is szerezhettünk volna. A második félidőben két kényszerű csere miatt változtatni kellett a csapaton, sajnos akik bejöttek, nem tudtak hozzátenni a játékhoz. A Vidi viszont tudott minőségi cseréket húzni, mi kontrára játszottunk a vége felé, de ezeket nem tudtuk rendesen végigvinni. Két rögzített helyzet után kaptuk a két gólt, pedig erre többször is felhívtuk a csapat figyelmét. Ettől függetlenül gratulálok a játékosoknak ehhez az évhez, mert sok nehézség árán értük el a nemzetközi indulást és a kupadöntőt" - mondta Supka Attila, aki a távozásáról szóló pletykákat nem erősítette meg, de nem is cáfolta a mérkőzés után sajtótájékoztatón.