Társoldalunk:

Apósa ellen küzd a Honvéd kapusa az esti kupadöntőn

2019.05.25. 08:47

Különleges lesz a labdarúgó Magyar Kupa esti döntője Horváth András és Brockhauser István számára. Előbbi ugyanis a Honvéd kapusa, utóbbi pedig a MOL Vidi kapusedzője, mellette Horváth András apósa. Az érintettek azt mondják, mindegy, mi lesz a Groupama Arénában este fél nyolckor kezdődő meccs végeredménye, az aranyérem családban marad – írja a Blikk. 

Családban marad az aranyérem, de természetesen mindketten a saját csapatunk sikeréért küzdünk, ahogy ő a Vidiért, én a Honvéd győzelméért teszek meg mindent– árulta el Horváth, aki hozzátette, remek a kapcsolata Brockhauser Istvánnal.

„A családi összejöveteleken sok mindenről beszélgetünk, persze a labdarúgás központi témát szolgáltat. Az idei Magyar Kupa-sorozatban, amikor mindkettőnk együttese továbbjutott, latolgattuk az esélyeket. Az elődöntő sorsolása után vált biztossá, hogy csak a fináléban találkozhatunk, ami végül összejött. Nagyon vártuk már a találkozót.”

Horváth András a Budapest Honvéd kapuját védi esteForrás: Budapest Honvéd Facebook

A kapus úgy véli, kiegyenlített lesz a Honvéd és a Vidi párharca.

„Mindkét csapatnak ugyanannyi esélye van a győzelemre, nincs favoritja a döntőnek. Tisztában vagyunk vele, hogy a Vidi tapasztalt, nemzetközi rutinnal felvértezett játékosokkal rendelkezik, de a mi együttesünk is nagyon erős. Remélhetőleg telt ház előtt, remek hangulatban léphetünk pályára, és megnyerjük a meccset” – tette hozzá a focista.

A játékosként 10-szeres válogatott Brockhauser két évvel ezelőtt már átélt vereséget a Horváthot a keretében tudó Honvéd ellen. A 2016/2017-es idény utolsó fordulójában bajnoki döntőnek beillő találkozót játszott a két gárda, s 1-0-ra nyertek a kispestiek, ezzel aranyérmesek lettek.

Brockhauser István (jobbra) ugyanúgy készül a győzelemre, mint vejeForrás: vidi.hu

A fehérváriak kapusedzője akkor úgy fogalmazott a Blikk kérdésére, hogy vejével egyáltalán nincs rivalizálás.

„Nem szekáljuk egymást az összecsapással kapcsolatban” – mondta Brockhauser.

A szombati kupadöntőben a csapatok számára nem csak a presztízs a tét, a győztes együttes 80 millió forinttal gazdagodik.