Vágólapra másolva!
A Tottenham–Liverpool Bajnokok Ligája-döntő legizgalmasabb pillanatai voltak, amikor egy illetéktelen futott be a pályára.

Mohamed Szalah vezető gólja után a félidő hajrájáig kellett várni, hogy történjen valami. Történt is, de erről nem a játékosok gondoskodtak, hanem egy szőke nő.

Akiről azóta persze, hogy van már közelebbi képünk is, és meg kell állapítsuk, hogy ebben az elemben sokkal jobban teljesít ez a döntő, mint bármelyik korábbi, ugyanis az ifjú hölgy végre nem a szokásos mackóalsós, kinyúlt pólós sörhasú fazont hozza.

Talán még Jürgen Kloppnak, a Liverpool vezetőedzőjének is tetszett, amit látott:

De mit keres Madridban a stewardnak öltözött Robert Lewandowski?